Miért jó a jeges fürdő?

Nemcsak újévi szokás, van, aki szerint a jeges vízben való mártózásnak pozitív egészségügyi hatásai is vannak. Lássuk, mifélék!

Télen rengeteg országban szokás megmártózni a jeges tavakban, vagy akár a tengerben - akár csak szórakozásból, akár azért, hogy szerencsésebbek, boldogabbak legyenek az új évben.

A jeges vízbe merülést sok helyen forró fürdő vagy szaunázás előzi meg, amely csak még jobban felerősíti a hideg vízre adott reakciókat. A szervezetünk a nagyjából húsz fokos vizet már hidegnek érzékeli, ezért ha valaki jeges vízbe ugrik (mely nagyjából 4-5 fokos), a testünket sokk éri. Ennek hatására a vérerek azonnal összehúzódnak, a légzésünk gyorsabbá válik (ezért láthatjuk, hogy a hideg vízben fürdőzők kapkodják a levegőt), a szívverésünk is szaporább lesz, a vérnyomásunk pedig megemelkedhet.

Mi az igazság? A legújabb vizsgálatok szerint az edzés utáni jeges fürdő nem csökkenti az izomfájdalmakat és nem javítja az izmok teljesítményét sem. Bővebben itt olvashat a jelenségről! Ez pedig jót tehet a keringésünknek, energikusabbá, élénkebbé válhatunk tőle. Szebb lesz a bőrünk, és csökkenhet a reumás, illetve fibromyialgiával összefüggő fájdalom is. Egy finn kutatás szerint az asztmás tünetek is csökkennek, és a hideg vízben fürdőzőknél ritkábbak a felsőlégúti fertőzések is. Emellett jelentősen javul a hangulatuk, nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak lesznek.

A jeges fürdőnek természetesen veszélyei is vannak, ezért soha ne vágjunk bele egyedül vagy úgy, hogy nem készülünk fel rá eléggé. Bár a szervezetünk viszonylag hosszú ideig képes megőrizni a maghőmérsékletét (vagyis a belső szerveket "melegen" tartja, hogy el tudják látni a feladatukat), így egy néhány perces fürdő során nem fagyunk meg, de a végtagok jelentősen kihűlhetnek.

A jeges vízbe merülés jót tehet a keringésünknek, energikusabbá, élénkebbé válhatunk tőle, szebb lesz a bőrünk, és csökkenhet a reumás fájdalom is

A jeges vízbe merülés jót tehet a keringésünknek, energikusabbá, élénkebbé válhatunk tőle, szebb lesz a bőrünk, és csökkenhet a reumás fájdalom is

A szaporább lélegzetvétel hatására megváltozik a szén-dioxid anyagcseréje, emiatt a vérben csökken a kalcium szintje, és így az izmaink sem tudnak megfelelően működni és elgyengülnek., emiatt nehezebben koordinálható lesz a mozgásunk. A szívbetegeknek, magas vérnyomástól szenvedőknek nem javasolt a jeges fürdő.

Mit tehet az, aki szívesen kipróbálná a hideg vizes fürdőt, ám nincs lehetősége arra, hogy megmártózzon egy jeges tóban? A váltott vizes zuhannyal hasonló hatást érhetünk el a saját otthonunk kényelmében!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.