Egyre fiatalabbaknál alakul ki 2-es típusú cukorbetegség

Már tizenéveseket kezelnek kettes típusú diabétesszel és mozgásszervi problémákkal.

Póta György házi gyermekorvos a Reggeliben arról beszélt, hogy míg korábban a kettes típusú diabétesz a korai időskor betegségének számított, ma már túlsúlyos tizenéves gyerekeket is diagnosztizálnak vele. A mozgásszervi problémák is már ebben a korban elkezdődnek, nem 30 felett.

A doktor elmondta azt is, hogy a gyerekek 25 százaléka túlsúlyos, 5-10 százalék pedig orvosi értelemben elhízott, tehát betegséget is okoz nekik. A mozgás hiánya és az egészségtelen ételek együttesen járulnak hozzá ehhez.

A probléma megoldásához intenzív sportra is szükség lenne a kiegyensúlyozott étkezés mellett. "A napi egy óra testnevelés, amikor ki kell kelni a padból és mozogni, és ahol ezt jól is csinálják, ott ez hatalmas előrelépés" - mondta a szakember.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

Az ország délnyugati felén lesz sok felhő, arrafelé kevés helyen előfordulhat kisebb eső, zápor, egy-egy zivatar is lehet, de másutt is képződnek felhők, a legtöbb napsütés északkeleten várható. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol, illetve csapadékgócok környezetében erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között valószínű, nyugaton mérhetjük a legalacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékeket.Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?