"Egy kis súlyfelesleg még nem ártott senkinek"

Keveset sportolunk, egészségtelenül étkezünk. Tíz emberből négy rendszeresen dohányzik, de közülük csak minden második tart a következményektől.

A magyarok kétharmada szinte soha nem sportol, 40 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy egy kis súlyfelesleg még nem okozhat egészségügyi problémákat. A lakosság kétharmadának nincs elég pénze az egészséges étkezésre, bár több mint a felük nem is izgatja magát emiatt - derül ki az MSD Pharma Hungary Kft. legújabb reprezentatív kutatásából.

Sportolási szokásainkat az életkorunk mellett az iskolai végzettségünk is befolyásolja: míg a fiatalok és a felsőfokú végzettségűek negyede hetente több alkalommal végez testmozgást, addig az 50 év felettiek és az alapfokú végzettséggel rendelkezők alig hatoda nevezhető ilyen tudatosnak.

Összességében a magyarok legfeljebb évente néhány alkalommal dolgoztatják meg az izmaikat, többségük inkább soha. Tudják, hogy az elhízás szerepet játszhat a cukorbetegség kialakulásában , de ezt a veszélyt nem veszik elég komolyan. A válaszadók 40 százaléka szerint egy kis súlyfelesleg még nem jár egészségügyi kockázatokkal, és ennél is többen gondolják úgy (minden második ember), hogy még esztétikus is lehet. Ennek ellenére kétharmaduk egyetért azzal, hogy a plusz kilók árthatnak az önbecsülésnek.

Nincs pénzünk az egészséges étkezésre

Tízből heten kerülik a gyorséttermeket , de nem feltétlenül prevenciós céllal. A válaszadók 58 százalékát valójában nem foglalkoztatja, hogy milyen kockázatokkal járhat a helytelen táplálkozás, azt eszik, ami jól esik nekik. A legtöbben mégis a pénztelenségre hivatkoznak: a magyarok közel kétharmada azt állítja, hogy anyagi okok miatt kell lemondania az egészséges étkezésről.

A helyzet azért nem reménytelen, hiszen a lakosság fele minden nap fogyaszt zöldséget és gyümölcsöt, és egyharmada inkább őstermelőktől szerez be alapanyagokat. Utóbbi lehetőséggel inkább az 50 év felettiek élnek.

Keveset sportolunk, egészségtelenül étkezünk, sokat dohányzunk (Fotó: Europress)

Cigire azért telik

Az egészséges ételekre nincs pénzünk, de cigarettára azért telik: a lakosság 37 százaléka dohányzik, minden negyedik ember pedig 6 szálnál is többet szív el egy nap. A legnagyobb arányban a fiatalok (43 százalék) füstölnek, de az életkor mellett az iskolázottság is befolyásolja a rossz szokást : arányaiban közel kétszer annyi alapfokú végzettségű cigarettázik, mint diplomás.

A dohányosok több mint fele nem aggódik különösebben a következmények miatt, egyötödüket pedig teljesen hidegen hagyják az esetleges szövődmények. Ebben a kérdésben a falun élők lényegesen felelősebbek, mint a budapestiek, de kimutatható különbség van a nemek között is. Míg a férfiak negyede fittyet hány a mellékhatásokra, addig ez a felelőtlenség csupán minden tizedik nőre jellemző. A káros szenvedéllyel rendelkezők kétharmada próbál vagy próbált már leszokni, de teljesen eredménytelenül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.