Egy készülék megméri, hogy mennyi zsírt égetünk el

Brit tudósok kifejlesztettek egy szondát, amely kimutatja, mennyi zsírt égetünk el egy-egy edzés során. A készülék célja megtalálni azt a pontot, amikor a testünk - a komoly fizikai terhelés során - már feldolgozta a tartalékenergiáit és elkezdi a zsírégetést.

A különböző edzőgépek jelenleg is képesek megbecsülni, hogy használatuk közben mikor léptünk át a zsírégető szakaszba. Ez a szonda azonban úgy működik, hogy az emberi lélegzetben kimutatja az acetont, ami csak akkor jelenik meg, ha már beindult a zsírégetés.

Gus Hancock, a gép kifejlesztője így nyilatkozott a Telegraph című lapnak: "az aceton egy olyan molekula, amit csak azok termelnek, akik zsírt égetnek el a szénhidrát helyett. Ennek kimutatása igen fontos a sport és az étkezés területével foglalkozó tanulmányok számára, hiszen ezáltal kiderül, milyen hatékonyan edzett valaki. Most egy olyan jelzőműszert próbálunk készíteni, ami egy spektroszkóp segítségével jól mutatná a zsírégetés folyamatát." A tudósok egy olyan légzésellenőrző kifejlesztésére is készülnek, aminek a segítségével vérvétel nélkül diagnosztizálhatnák a cukorbetegséget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!