Edzés előtt igyunk meg két pohárral

Növeli teljesítményünket a sportolás előtt és közben elfogyasztott folyadék, valamint gátolja a kiszáradásunkat - hangzott el a Magyar Sporttudományi Társaság múlt heti konferenciáján.

Tévhitnek tartják a szakértők, hogy sportolás közben a folyadékpótlás nem kívánatos, hiszen a megfelelő hidratációval épp a kiszáradás teljesítmény- és motivációromboló hatása küszöbölhető ki.

"Ha eleget iszunk és sikerül testsúlyunk két százaléka alatt tartani a súlycsökkenést az edzés alatt, akkor könnyebben megy majd az edzés és jobb teljesítmény érhető el" – állítja az angliai Loughborough Egyetem professzora, aki többek között olyan profi futballistákat vizsgált, mint David Beckham, vagy Zinedine Zidane.

Sportoláskor a tudatos folyadékpótlás alapelve, hogy edzést követően legalább annyi liter folyadékot igyunk, amennyit elveszítettünk testsúlyban, és ezen felül még 1-2 pohárral.

A kiszáradás megelőzéséhez azonban az edzés előtti megfelelő hidratáció is nélkülözhetetlen. Az ideális időzítés; 2 pohárnyi edzés előtt 2 órával és 1 pohár közvetlenül a testmozgás előtt. Így elkerülhetjük, hogy a túl sok folyadék "lötyögjön" a hasunkban, vagy ki kelljen menni edzés közben. Ajánlott, hogy az izzadság pótlására negyedóránként még további 1,5 - 2,5 decilitert igyunk meg.

Az elvesztett ásványi anyagokat, vitaminokat és szénhidrátot ásványvíz, gyümölcslé, tejtermékek formájában ajánlott pótolni.

Amennyiben sűrűbb és sötétebb színű a vizelet, érdemes jobban odafigyelni a folyadékpótlásra és tudatosan átalakítani szokásainkat, hogy a kívánt teljesítmény mellett egészségünket is hosszú távon megőrizhessük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!