Ez a diéta Cristiano Ronaldo titka – Így őrzi csúcsformáját 41 évesen is

Cristiano Ronaldo túl a negyedik ikszen is a portugál válogatott kulcsjátékosaként vesz részt a labdarúgó-világbajnokságon. Elképesztő fizikai felkészültségét jelentős részben étrendje alapozza meg: erről láttak most napvilágot érdekes részletek.

Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo korunk egyik legnagyobb sportikonja. Tehetsége és technikai képzettsége mellett kivételes fizikai állapota teszi lehetővé, hogy még 41 évesen is a legmagasabb szinten űzze a labdarúgást. Jelenleg éppen hatodik világbajnokságán vesz részt a portugál válogatott tagjaként: csapata a csoportkörből való továbbjutást követően immár a pénteki, Horvátország elleni mérkőzésre készül, aho kivívhatja a nyolcaddöntős szereplést. Ronaldo hosszú karrierje során eddig 969 gólt szerzett, és feltett célja, hogy elérje az elképesztő 1000 gólos határt. Ahhoz azonban, hogy ez sikerüljön, még legalább egy szezonon keresztül meg kell őriznie kivételes formáját.

Cristiano Ronaldo a portugál válogatott Üzbegisztán elleni houstoni világbajnoki csoportmérkőzésén 2026. június 23-án
Fotó: Getty Images

Cristiano Ronaldo étrendje

A spanyol ABC arról ír, hogy a játékos sikereinek és kivételesen hosszú pályafutásának titka a fizikai felkészülésen túl az elegendő pihenésben és a gondosan összeállított táplálkozásban rejlik. Utóbbiról szakácsa osztott meg kulisszatitkokat a közelmúltban. Elmondása szerint a Cristiano Ronaldo étrendje az évek során többször is változott, mindig a legfőbb célokhoz igazodva. Amikor még szélsőként játszva a gyorsasága volt a legfőbb fegyvere, akkor ennek megfelően alakították ki a diétát. Később, amikor egyre inkább középcsatárként számoltak vele csapatainál, inkább az izomtömeg-növelés került előtérbe, hogy hatékonyabban tudja felvenni a versenyt a védőkkel szembeni párharcok során a tizenhatoson belül.

Ma, túl a 41. születésnapján mindkét célt igyekszik kombináltan teljesíteni a sztár: törekednie kell sebessége és fizikai ereje megőrzésére egyaránt. Mindezt a reggelije is tükrözi. Az első fogás avokádó, amely egyenletes energiát, hosszan tartó teltségérzetet biztosít egészséges zsírtartalma révén, miközben a szív- és érrendszer egészségét is óvja. Ezután tojás következik, amely pazar fehérjeforrás az izomépítéshez, illetve szintén segít megelőzni a hirtelen támadó éhségérzetet. Végül kávéval zárja le a reggeli étkezést a portugál legenda, hiszen a koffein tökéletes élénkítő edzés előtt. Fontos azonban, hogy sem cukrot, sem tejterméket nem tesz bele.

A séf azt is elárulta, mit eszik Ronaldo a nap folyamán. Ebédje általában zöldségekből, valamint csirke- vagy halhúsból áll. E kombináció éppen optimális mennyiségben tartalmaz fehérjéket, egészséges zsírsavakat és vitaminokat, méghozzá felesleges kalóriák nélkül. Ilyen módon tehát ideális összeállítás az erő és a fizikai forma fenntartásához. Vacsorára is jellemzően halat vagy steak jellegű húsokat választanak neki, mindig csak zöldségkörettel. Emellett egy könnyű esti snack is szerepel az étrendjében, amely segíti az emésztést és a nyugodt alvást.

Ebben más az élsportolók étrendje

Mi kerül az olimpikonok tányérjára? A sztársportolók életének e rejtett oldaláról Szász Mátéval, a SYNLAB sportdiagnosztikai tudományos vezetőjével beszélgettünk.

Kerülendő ételek

Érdemes megemlíteni, hogy az olyan élsportolók esetében, mint amilyen Cristiano Ronaldo is, legalább annyira fontos, hogy mit hagynak ki az étrendjükből, mint az, hogy mit fogyasztanak. Az egykor az angol Manchester Unitedben, a spanyol Real Madridban és az olasz Juventusban is megfordult, ma a szaúd-arábiai Al-Nassr együttesét erősítő támadó például többféle élelmiszercsoportot is kiiktatott diétájából az évek során, ahogy egyre jobban megismerte teste egyéni igényeit. Mára nemcsak tejtermékeket nem fogyaszt, de tésztát és kenyeret sem. Utóbbiak azért kerültek tiltólistára, mert a finomított fehér liszt nagyobb kilengéseket okozhat a vércukorszintben, hozzájárulva így a túlevéshez és a súlygyarapodáshoz. Végeredményben tehát csökkentheti a játékos sebességét a pályán.


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.