A legjobb mozgásformák magas vérnyomásra

A rendszeres mozgás remek módszer arra, hogy megelőzzük vagy csökkentsük a magas vérnyomást. Ugyanakkor fontos, hogy milyen edzésfajtát választunk, ha igazán hatékonyak szeretnénk lenni.

Bármelyik mozgásformát választjuk is, nagyon fontos, hogy edzés közben mindig tartsuk be a fokozatosság elvét, illetve figyeljünk a testünk jelzéseire. A HIIT (high intensity interval training) például kifejezetten jó ötlet lehet azoknak, akik magas vérnyomással küzdenek, mivel remekül égeti a kalóriákat és felpörgeti az anyagcserét is, ráadásul mindezt rövid idő alatt. Egy kutatás szerint a HIIT edzések hatásosabbak a kevésbé intenzív mozgásformákhoz képest, mivel javítanak a nyugalmi pulzuson, ezáltal a vérnyomáson is. Ugyanakkor fontos tudni, hogy aki nincs formában vagy teljesen kezdő, nem érdemes egyből belevágnia a HIIT-be, hanem először sétával, kocogással kell szerezni némi állóképességet.

A rendszeres séta hosszú távon jelentősen csökkenti a hipertónia kockázatát
A rendszeres séta hosszú távon jelentősen csökkenti a hipertónia kockázatát

Az izometriás gyakorlatok nagyon fontosak

Hasznos az edzésprogramunkba izometriás gyakorlatokat is beépíteni. Ez azt jelenti, hogy egy konkrét izomcsoport megdolgoztatására koncentrálunk, és ezt statikus pozícióban tesszük. Ilyen például a planking, vagyis a hídtartás is. Bár ezekhez a gyakorlatokhoz nem kell mozogni, nagyon is komolyan képesek edzeni az izmokat, fejleszteni az állóképességet, valamint a tanulmányok szerint a vérnyomás csökkentésében is hatékonyak.

Az úszás az egyik legjobb mozgásforma

Szintén nagyon jót tesz az úszás, amelyet különösen azoknak ajánlanak, akiknek az ízületeivel esetleg valamilyen probléma van. HIIT jellegű edzéseket egyébként úszás közben is végezhetnek a fittebbek, például úgy, hogy 30 másodpercnyi sprintelő úszást váltogatnak 8-10-15 alkalommal egymás után 1 percnyi kényelmes tempójú úszással.

Közismert, hogy az egészség megőrzéséhez okvetlenül szükség van rendszeres testmozgásra. Nem kell azonban órák hosszat a betont koptatnod ahhoz, hogy jót tegyél a szervezeteddel. Mutatjuk, milyen mozgásformákkal válthatod ki a futást.

A rendszeres séta ezért előnyös

A séta is remek, ráadásul minden életkorban, illetve edzettségi állapotban elkezdhető mozgásforma. A lényeg a rendszeresség, továbbá hogy időről időre növeljük meg a megtett távot vagy a tempót. Egy kutatás szerint azoknál, akik 6 éven át rendszeresen sétálnak, 7,2 százalékkal alacsonyabb a magas vérnyomás kialakulásának kockázata, ha pedig már eleve magas volt, akkor mérhetően csökken, akárcsak a koleszterinszint, valamint a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri megbetegedések veszélye.

Elő a súlyzókkal!

A súlyzós edzések is lehetnek hatékonyak a vérnyomás csökkentésében, sőt a saját testsúlyos edzések is. Ezek nemcsak ahhoz járulnak hozzá, hogy alacsonyabb legyen a vérnyomásunk, hanem az izomszövet mennyiségét is növelik, ami az anyagcserénknek is nagyon jót tesz. Szakértők szerint nem érdemes nagy súlyokkal dolgozni, inkább végezzünk nagyobb ismétlésszámú gyakorlatokat, valamint figyeljünk rá, hogy súlyzózás közben soha ne tartsuk vissza a lélegzetünket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!