Magyar felfedezés segíthet meddő párokon

A mesterséges megtermékenyítés gyakran jelent megoldást a meddőségi gondokkal küzdő párok számára, az eljárás sikeressége azonban közel sem garantált: ma minden harmadik kísérlet hozza meg csupán a várt eredményt. Ezen az arányon javíthat egy úttörő magyar felfedezés.

Egyelőre "ránézésre" döntenek

Pállinger Éva, a Semmelweis Egyetem immunológusa a HVG-nek adott interjúban elmondta, az emberi szervezet sejtjei folyamatosan kommunikálnak egymással. Kollégáival sikerült megfejteniük az embrió sejtjeinek üzenetét, ezáltal egyszerű és gyors eljárással képesek megállapítani, melyik embrió a legéletképesebb. A felfedezés révén jelentősen nőhet a mesterséges megtermékenyítések hatékonysága.

Magyar kutatók felfedezése segítheti a mesterséges megtermékenyítést
Magyar kutatók felfedezése segítheti a mesterséges megtermékenyítést

A kutatónő kifejtette: az eljárás során az anyai és apai sejtekből létrejött embriót öt nap múltán helyezik a méhbe. Hogy a meglévő embriók közül pontosan melyikeket választják ki erre a célra, jelenleg mikroszkópos vizsgálattal döntik el, amelynek során azt vizsgálják, hogy az adott embrió életben van-e, megfelelő-e az alakja, valamint hogy megfelelően osztódik-e. Annak érdekében, hogy fokozzák a terhesség létrejöttének esélyét, ma egynél több embriót szoktak beültetni, ami viszont könnyen ikerterhességhez vezethet, márpedig ez növeli a koraszülés kockázatát.

A Leigh-szindróma nevű mitokondriális betegség elkerülése érdekében háromszülős mesterséges megtermékenyítéssel jött világra egy gyermek tavaly. Részletek itt.

Új módszer a láthatáron

A kutatók az embrióknak átmeneti otthont nyújtó közeget, a sejttenyésztő folyadékot kezdték el vizsgálni. A kísérletek közben találtak rá az úgynevezett extracelluláris vezikulára, amely nem más, mint az embrió kommunikációs csomagja, amely szénhidrátokból, fehérjékből, zsírokból és nukleinsavakból áll. Statisztikai alapon arra is rájöttek, hogy a sikeresen beágyazódó embriók esetében sokkal kevesebb olyan hólyagocska fordult elő a folyadékban, amely nukleinsavat tartalmazott. Magyarán annak megállapítására, hogy melyik a legéletképesebb embrió a meglévő populációból, elegendő azt megnézni, hogy melyiknek van a legkevesebb nukleinsavtartalmú vezikulája.

Pálinger Éva rámutatott, hogy a vizsgálat könnyen és gyorsan elvégezhető, a mesterséges megtermékenyítések sikerességi rátáját pedig akár 50 százalékosra is emelheti alkalmazása. A módszer bevezetését már Pécsen és Budapesten is megkezdték, és szeretnék minél szélesebb körben megismertetni a hazai lombikbébiközpontokkal. Az eljárás végső jóváhagyása a Szülészeti- és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium feladata.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.