Le kell hajtani a WC fedelét lehúzás előtt?

Egy friss kutatás arra kereste a választ, hogy mennyiben akadályozza meg a vírusok terjedését az, ha lehúzás előtt lehajtjuk a vécé fedelét.

Korábbi vizsgálatok már megállapították, hogy a WC-fedél lehajtása csökkenti a baktériumok terjedését. Az viszont nem volt világos, hogy ugyanez igaz-e a vírusos kórokozókra is, amelyek általában sokkal kisebbek, mint bakteriális társaik. Egy friss kutatás most arra jutott, hogy a vírusok ellen nem annyira a fedél lezárásával, mint inkább a rendszeres fertőtlenítéssel tehetünk - írja az EverydayHealth.com.

A kutatók elemezték a vírusrészecskék terjedését, amelyet a nyitott és csukott WC-fedéllel történő öblítés okozott, hogy megállapítsák, van-e különbség a kettő között. Egy emberre nem veszélyes vírust használtak az ártalmasak helyettesítőjeként, és különböző dózisban adagolták be a vécékbe. Utána lehúzták, majd mintát vettek a vécékagyló vizéből, valamint a vécéről, a padlóról és a falfelületekről is.

A WC fertőtlenítőszerrel történő tisztításának hatékonyságát elemezve mintákat gyűjtöttek a csésze keféjéből és annak tartójából. A vizsgálatban otthoni és nyilvános vécék egyaránt szerepeltek, de a vécéfedél lezárásának hatását csak az előbbi kategóriánál lehetett vizsgálni, mivel a nyilvános vécék jellemzően nem rendelkeznek fedéllel.

WC tisztítás takarítás fertőtlenítés
Ti milyen gyakran tisztítjátok a vécét? Fotó: Getty Images

Az otthoni WC-vel végzett kísérletek során a kutatók nem találtak statisztikai különbséget a WC-n vagy a közeli padlón lévő felületekről összegyűjtött vírus mennyiségében, függetlenül attól, hogy fel- vagy lehajtott fedéllel húzták-e le. A környező falak vírusszennyezettsége mindkét esetben minimális volt, míg a vécéülőke volt a leginkább szennyezett felület. A szennyezettség mintázata hasonló volt a nyilvános WC esetében is.

De miért nem akadály a vírusoknak a fedél, mikor a baktériumokat visszatartja?

"A baktériumok sokkal nagyobbak, mint a vírusok, és általában nagyobb cseppekhez kapcsolódnak, amelyek nem maradnak olyan sokáig a levegőben, és nem jutnak olyan messzire" - magyarázza Dr. Ferric Fang kutató. 

Így érdemes tisztítani

A tudósok a vécé tisztításának módját is vizsgálták. Amikor csak kefét használtak, akkor jelentősen szennyezett maradt a vécécsésze, de a fertőtlenítőszerrel ÉS kefével történő tisztítás után jóval kevesebb vírust találtak benne.Az eredmények szerint a fertőtlenítőszer és a kefe több mint 99,99 százalékkal csökkentette a vírusfertőzést a WC-n, a kefén pedig 97,64 százalékkal.

Azt is megállapították, hogy a vírusos kórokozók ellen az a legjobb, ha hetente legalább kétszer fertőtlenítjük a WC-t. Ugyanakkor ha valaki beteg a háztartásunkban, különösen, ha gasztroenteritiszben, azaz gyomor-bél hurutban szenved (ezt szoktuk általában gyomorvírusként emlegetni), érdemes naponta kétszer ezt megtenni.

A hasmenést okozó vírusok ugyanakkor szájon át jutnak be a szervezetbe, nem pedig belélegezve. "A vécé lehúzásával ezek a vírusok a fürdőszobai felületekre is átterjedhetnek, ahonnan a kezünkre kerülhetnek, onnan pedig a szánkba. Azonban ezeknek a felületeknek a rendszeres fertőtlenítése és a vécéhasználat utáni szappanos kézmosás megakadályozhatja ezt" - mondja Dr. Ferric Fang kutató. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.