A vizelés gyakoriságáról könnyű azt gondolni, hogy létezik egyetlen „normális” szám, amelyhez mindenkinek tartania kell magát. Valójában ennél árnyaltabb a kép: az életkor, a megivott folyadék mennyisége, a koffein- és alkoholfogyasztás, egyes gyógyszerek, valamint bizonyos betegségek is hatással vannak arra, hányszor kell naponta vécére mennünk.
A vizeletürítés gyakoriságát elsősorban az határozza meg, milyen gyorsan termelnek a vesék vizeletet, illetve mennyit képes kényelmesen tárolni a hólyag, ezért a „normális” nem egyetlen konkrét számot jelent. Általában egyébként napi 6–7 vizelés a jellemző, de ennél kevesebb vagy több alkalom is beleférhet az egészséges tartományba. Önmagában tehát nem feltétlenül jelent problémát, ha valaki naponta négyszer, más pedig akár tízszer megy vécére. Sokkal fontosabb, hogy történt-e feltűnő változás a korábbi szokásokhoz képest, illetve társulnak-e hozzá egyéb panaszok.
A gyakori pisilés okai
A gyakori vagy ritka vizelés hátterében álló életmódbeli tényezőkről és lehetséges egészségi okokról az amerikai Nemzeti Diabétesz-, Emésztőrendszeri és Vesebetegségek Intézete is részletes tájékoztatást közöl. Eszerint a gyakori vizelést okozhatja:
- sok folyadék fogyasztása;
- kávé, energiaital, tea és más koffeintartalmú italok;
- alkoholfogyasztás;
- vízhajtó gyógyszerek;
- életkorral összefüggő hólyagváltozások;
- terhesség;
- húgyúti fertőzés;
- cukorbetegség;
- túlműködő hólyag; illetve
- férfiaknál prosztataproblémák.
Nemcsak a gyakori vizelés lehet figyelmeztető jel: az is fontos, ha valaki szokatlanul keveset vizel, nehezen tudja megindítani a vizeletet, gyenge a vizeletsugár, vagy úgy érzi, nem tudja teljesen kiüríteni a hólyagját.
Keresd fel az orvost, ha:
- hirtelen, jelentősen megváltoznak a vizelési szokásaid, például erős, sürgető vizelési inger jelentkezik;
- fájdalmassá válik a vizeletürítés;
- zavaros vagy véres vizelet esetén;
- vizeletcsepegést, inkontinenciát tapasztalsz;
- illetve ha valamelyik tüneten felül láz, derék- vagy hátfájás jelentkezik.
Ha tartósan megváltozott a vizelés gyakorisága, néhány napig jegyezd fel, mennyit és mit iszol, mikor és hányszor pisilsz, illetve jelentkezik-e sürgető inger, fájdalom vagy szivárgás. Ez segíthet az orvosnak a panaszok okának felderítésében.