Hajlamosak vagyunk úgy gondolni a sötéttől való félelemre, mint valami gyermeki dologra, amit ki lehet nőni idővel. Valójában viszont az egyik legősibb, legmélyebben bennünk élő és teljesen racionális védekező reakcióról van szó.
Ezért félünk a sötétben
A sötéttől való félelem valójában egy evolúciós tulajdonság, amelyet azért alakítottunk ki, hogy túléljük az éjszakában leselkedő ragadozókat. A kutatók feltételezik, hogy ez a velünk született félelem az emberiség történetének abból az időszakából ered, amikor még korántsem voltunk a tápláléklánc csúcsán, mint ma. Az emberek igazán csak a technológia megjelenésével váltak „szuperragadozókká”, ami nem is olyan régen történt.
A technológia előtt őseinknek állandóan figyelniük kellett azokra a ragadozókra, amelyeknek semmi más nem volt a céljuk, mint hogy „megegyék” őket. Ezeknek a ragadozóknak a többsége éjszaka vadászott – akkor, amikor mi különösen sebezhetőek vagyunk viszonylag rossz látásunk miatt. Ez azt jelentette, hogy őseink számára rendkívül fontos volt, hogy biztonságban maradjanak az éjszaka közepén. Ha nem tették volna, meghaltak volna. Az évek során ez az éjszakai félelem ösztönössé vált, és ma is megtapasztaljuk, a szorongás enyhe formájaként – írja a Science Alert.
Velünk maradt a félelem
Ahogy az ősi emberi civilizációk lassan átalakultak a mai, városközpontú társadalmakká, a sötéttől való félelmünk megmaradt. Ma már kissé furcsa, mert a legtöbbünknek nincs okunk félni a sötéttől, különösen, amikor izzók, telefonkijelzők és televíziók állnak rendelkezésünkre, amelyek – jó vagy rossz értelemben – a sötétséget inkább választássá, mintsem elkerülhetetlen állapottá teszik. Bár már technikailag már nincs szükségünk erre a félelemre, még mindig velünk van. Az ilyen tulajdonságok általában távoli őseinktől öröklődnek generációkon át, míg végül beépülnek a pszichénkbe. Ha figyelembe vesszük, milyen régóta léteznek az emberek, akkor ez a félelem csak egészen nemrég vált szinte feleslegessé azok számára, akik nagyvárosokban élnek.
Miért félnek a gyerekek — mindenhol ugyanúgy?
A fejlődéslélektan egyik legérdekesebb megfigyelése, hogy a sötéttől való félelem szinte minden kultúrában megjelenik a gyerekeknél. Általában négy és hatéves kor között a legerősebb, majd fokozatosan csökken. Mindez akkor is így van, ha a gyerekek soha nem hallottak ragadozókról vagy ijesztő történetekről. Ez azért fontos, mert azt mutatja: ez a félelem nem (vagy nem csak) tanult, hanem részben velünk született.
Ráadásul az emberi történelem túlnyomó részében nem úgy aludtunk, mint ma. Az emberek csoportban, tűz mellett, természetes fényviszonyok között pihentek. Az, hogy egy kisgyerek egyedül alszik egy teljesen sötét szobában, evolúciós szempontból egészen új jelenség. Nem meglepő tehát, hogy ez a helyzet könnyen félelmet vált ki – írja a The Forbes.
