„Vékony ruhában, mozdulatlanul feküdt a hóban”

Számos életet mentettek meg az elmúlt hetekben a Pest megyei rendőrök. Például többen is majdnem megfagytak, de öngyilkossági kísérletet esetén is beavatkoztak az egyenruhások.

„A Pest megyei rendőrök az különösen kitettek magukért, ami a gondoskodó intézkedéseket illeti” – olvasható a police.hu-n megjelent összefoglalóban. A cikk a Pest vármegyei rendőrség Facebook-oldaláról gyűjtött össze néhány közelmúltbeli esetet, amikor az egyenruhások életet mentettek – az alábbiakban ezekből válogatunk.

rendőrség
A hóban fekve találták meg az eltűnt nőt. Fotó: Pest vármegyei rendőrség / Facebook

Többen is majdnem megfagytak

Mint írták, január 22-én este érkezett bejelentés egy eltűnt nőről, akit az édesanyja délután óta nem tudott elérni, és feltételezte, hogy lánya öngyilkossági szándékkal ment el otthonából. A monori utcáikat pásztázva a rendőrök végül megtalálták a 32 éves nő fehér kocsiját, mellette pedig megpillantották az eltűnt személyt is, aki vékony ruhában, mozdulatlanul feküdt a hóban.

Az eszméletlen sérült a járőrök szólongatására nem reagált, azonban még lélegzett. A járőrautónál aztán magához tért az átfagyott nő, kommunikálni viszont még mindig nem tudott. A beteg hipotermiás állapotba került, vagyis a testhője 32 Celsius-fok alá csökkent. Mentőt hívtak hozzá, a kiérkező bajtársak pedig stabilizálták az állapotát, majd kórházba szállították.

rendőrök
Padon fagyoskodó idősről gondoskodtak érdi járőrök. Fotó: Pest vármegyei rendőrség / Facebook

Az érdi járőrök egy padon fagyoskodó, mozdulatlanul, összekuporodva ülő idős nőről gondoskodtak január 26-án. Az egyenruhások egy utcai szolgálatos szociális munkást hívtak a 60 éves asszonyhoz, közben pedig bebugyolálták és meleg teával itatták őt. Végül a helyi gondozóközponttól érkezett autó egy meleget és biztonságot nyújtó szálláshelyre vitte az idős nőt.

rendőrök
Szerencsére még észrevették a férfi vízből kilátszó fejét és kezét. Fotó: Pest vármegyei rendőrség / Facebook

Volt, aki több napig didergett az árokban

Január 27-én a ceglédi járőrök egy magányosan heverő elektromos biciklire lettek figyelmesek. Mivel a látványt gyanúsnak tartották, elkezdték átkutatni a környéket a tulajdonos után. Az út menti, vizes, náddal sűrűn benőtt árokban meg is találták az 56 éves, átfagyott férfit, aki már nem bírta volna sokáig. Mint kiderült, a lába beragadt az iszapba és meg sem tudott mozdulni, kimerültsége miatt pedig már kiabálni sem bírt. „Mázli, hogy a járőrök éppen akkor éppen arra jártak, és jelzett a hatodik érzékük, amire hallgattak is” – olvasható a posztban.

rendőrök
Rosszul lett és elesett, de a rendőrök segítettek rajta. Fotó: Pest vármegyei rendőrség / Facebook

Február 3-án pedig egy Solymár-közeli mezőgazdasági területen találtak rá a pilisvörösvári rendőrök egy árokban ülő nőre. Mint kiderült, a bokros, fás környezet takarásában nehezen észrevehető nő akkor már második napja kucorgott a hidegben. Mint kiderült, a nő rosszul lett és elesett. Mellkasának, hátának és lábának fájdalmai miatt fel sem tudott állni, és hiába kiabált, integetett, sokáig nem vették észre.

Vizes ruhájában teljesen átfagyott, vacogott, a beszéd is nehézkesen ment neki. A rendőrök hamar átsegítették a meleg szolgálati autóba, mentőt hívtak, aztán inkább a pilisvörösvári ügyeletre vitték, hogy gyorsabban kapjon orvosi ellátást. Miközben a vizsgálatokra és a mentőre vártak, a Pest megyei kolléganő megetette, megitatta” – közölték.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!