Évtizedek óta azt feltételezik az orvosok, hogy a gyulladásos fájdalom megszűnik, amint a gyulladás elmúlik. A gyulladáscsökkentő hatóanyagok, mint például az ibuprofén vagy az aszpirin ezen az elven működnek: azaz segítik a gyulladás lohadását, hogy az akut fájdalom csökkenjen. A gyulladáscsökkentők azonban nagyrészt hatástalanok, amikor olyan krónikus fájdalmakról van szó, mint amilyet például a reumatoid artritisz vagy a neuropátia okoz.
Új bizonyítékok szerint a gyulladásos fájdalom megszűnése a dorzális gyökérganglionokban (DRG) lévő immunsejtek jelátvitelétől függ, nem pedig a szöveti gyulladás megszűnésétől – amint az az Utrechti Egyetemen folytatott kutatásokból kiderült. A Neuron című folyóiratban közölt tanulmány szerint a makrofágok beszivárognak a DRG-be, és egészséges mitokondriumokat juttatnak a gyulladás helyét érzékelő neuronokba, ami aktívan irányítja a fájdalom mérséklődését.
Máshogyan múlik a fájdalom
„Ez a tanulmány valóban jelentős mind a fájdalomtudomány, mind az idegtudomány számára. Bemutatja: az immunrendszer a fájdalmat úgy oldja fel, hogy helyreállítja a mitokondriumok egészségét a nociceptorokban azzal, hogy egészséges mitokondriumokat juttat be az idegsejtekbe” – nyilatkozta Geoffroy Laumet, a Michigan Állami Egyetem fájdalomkutatója a Nemzetközi Fájdalomkutató Társaság lapjának.
A Niels Eijkelkamp és Linde Meyaard vezette holland kutatócsoport először azt vizsgálta, a szöveti gyulladás elegendő-e ahhoz, hogy makrofágok szivárogjanak be a DRG-be, ahogyan az traumás idegsérülések után megfigyelhető. Ehhez állatkísérleteket végeztek, és megállapították, hogy a makrofágok és a neuronok nagyon korán kölcsönhatásba lépnek az átmeneti gyulladás után a fájdalom feloldása érdekében. „Az a tény, hogy egy kis gyulladás elég ahhoz, hogy a makrofágok egy-két napon belül beszivárogjanak a DRG-be, elképesztő. A szakirodalom szerint az immunsejtek hozzájárulnak a fájdalomhoz, de eddig nem volt egyértelmű, hogy részt vesznek-e a korai gyulladásban. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a DRG makrofágjai már a gyulladás kezdetén részt vesznek a fájdalom feloldásában” – mondta Eijkelkamp.
Eredményeik egy különös tényre mutattak rá. Az állatkísérletek során a perifériás gyulladás a fájdalmat kiváltó karragén injekció beadása után néhány napon belül megszűnt, a fájdalom azonban a makrofág-hiányos egerekben még jóval ezután is fennmaradt. Ez a szöveti gyulladástól független fájdalomérzékenységre utalt, ami arra késztette a kutatókat, hogy megvizsgálják, szükségesek-e a makrofágok a fájdalom elmúlásához.
A makrofágok adják a kulcsot
Éppen ezért megvizsgálták, mi történik a fájdalommal, ha a karragénnel kiváltott gyulladás során elnyomják az immunrendszert. Ehhez egy gyulladást csökkentő szteroidot fecskendeztek makrofág-hiányos egerekbe. A szerzők azt feltételezték, hogy a szteroid nem képes csökkenteni a a hátulsó mancsok gyulladásának megszűnése után fennmaradó fájdalmat. És pontosan ez történt. „Azt láttuk, hogy a mancsgyulladás csökkentése sem szüntette meg a fájdalmat azoknál az egereknél, amelyekből hiányoztak a DRG makrofágjai. Ehelyett makrofág-neuron jelátvitelre van szükség a DRG-ben a fájdalom megállításához” – közölte Eijkelkamp. A kutatócsoport kísérleteket végzett annak tisztázására is, hogy a makrofágok – a feltételezéseiknek megfelelően – mitokondriumokat adnak-e át a DRG neuronjainak, hogy helyreállítsák azok anyagcsere-funkcióját. Az eredmények igazolták várakozásaikat.
Geoffroy Laumet szerint ez a tanulmány új stratégiai utat nyit a fájdalom terápiájában. Ám azt még tisztázni kell, hogyan lehetne beadni a mitokondriumokat vagy a mitokondriumokat tartalmazó vezikulákat a krónikus fájdalommal küzdő betegeknek. Az eljárás a kemoterápia okozta kognitív tünetek kezelésére is alkalmas lehet.
