„Mammográfiára kértem időpontot, 2027 márciusára kaptam” – megnyúltak a várólisták a képalkotó vizsgálatokra

Hiába államosította a kormány a CT- és MR-vizsgálatokat, nemhogy csökkentek volna, de még nőttek is a várólisták a képalkotó diagnosztikai vizsgálatoknál a Menedzsment Fórum friss riportja szerint.

Mint azt korábban megírtuk, a kormány 2023 nyarán hozott döntést arról, hogy államosítják a közfinanszírozott CT- és MR-vizsgálatokat, amelyek egyharmadát korábban magáncégek végezték. Egyszersmind döntés született arról is, hogy új eszközöket vásárolnak az állami egészségügyi ellátás kapacitásainak bővítése érdekében. A lépést akkor azzal indokolták, hogy így tervezik csökkenteni a képalkotó diagnosztikai vizsgálatoknál kialakult várólistákat. Csakhogy az mfor a betegektől és egészségügyi szakértőktől érkező visszajelzésekre alapozva most arról ír: a várólisták nem csökkentek, sőt, csak tovább növekedtek.

egy fiatal férfi beteggel CT-vizsgálat zajlik
Fotó: Getty Images

Milyen hosszú a CT- és MR-vizsgálati várólista?

„Az Onkológiai Intézetnél kértem mammográfiás vizsgálatra időpontot. A vizsgálat a gyógyulási fázisom megerősítése miatt lenne sürgős és fontos. De csak 2027 márciusára kaptam időpontot, ami egy daganatos betegségből felgyógyulva nonszensznek tűnik” – fogalmazott a lapnak egy név nélkül nyilatkozó beteg. A cikk hangsúlyozza, hogy a képalkotó vizsgálatok esetében nincs olyan nyilvánosan hozzáférhető lista a várakozási időkről, mint a műtéteknél. Ezzel együtt a lap értesülései szerint az átlagos várakozási idő 4-5 hónap körül lehet, hozzátéve, hogy egyes intézményeknél akár az egy évet is meghaladhatja a tényleges adat.

Az mfor megkereste az ügyben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt (NEAK) és a Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKFŐ) is. Előbbi nem válaszolt a kérdéseikre, utóbbi pedig nem közölt számszerűsített adatokat a várólistákról. Rámutattak viszont, hogy két ütemben összesen 31 CT- és 12 MR-berendezést telepítettek a kórházakba. Az új gépek gyorsabban és pontosabban dolgoznak, így ugyanannyi idő alatt több vizsgálat végezhető el. Hozzátették továbbá, hogy 16 milliárd forinttal emelkedett a képalkotó vizsgálatok finanszírozása, illetve további 7,5 milliárd forintos várólista-csökkentési keretet használhatnak fel a kórházak és szakrendelők. Az OKFŐ szerint utóbbi program eredményei már tavaly nyáron is meglátszódtak: akkor 15-20 százalékkal több vizsgálatot végeztek el a kórházak, mint a megelőző év azonos időszakában.

Kapcsolódó cikk

MRI, CT, PET-CT: nézze meg, mire számíthat a vizsgálatokon!
MRI, CT, PET-CT: nézze meg, mire számíthat a vizsgálatokon!

Ezzel együtt az mfor cikke szerint sokkal inkább megnőttek a várólisták, mintsem csökkentek volna. A közfinanszírozott ellátást végző magáncégek és azok egészségügyi dolgozói korábban érdekeltek voltak abban, hogy minél hatékonyabban végezzék a vizsgálatokat, hiszen teljesítményalapon díjazták őket. A visszaállamosított rendszerben azonban az orvos és a szakdolgozó is közszolgálati jogviszonyba került: nem vállalhat túlórát, másodállást is csak engedéllyel, és egyáltalán nem érdekelt abban, hogy minél több esetet lásson el adott idő alatt. Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakértő saját hallomásai alapján szintén arról számolt be, hogy az utóbbi időben nagyon megugrottak a várólisták. A CT- és MR-gépek államosításáról nyilatkozva elmondta, a NEAK-finanszírozott magánszolgáltatók kiesésével logikus, hogy csökkent a vizsgálati és leletezési kapacitás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +1 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.