Így ment életet egy mobilapp

Vészhelyzet esetén nagyon sok múlik azon, hogy időben tudjuk-e értesíteni a mentőket. Ebben ma már több mobilapplikáció is segít, például az alábbi.

„Mára számos olyan hasznos alkalmazás létezik, amely vészhelyzetben nagy segítséget tud nyújtani” – írta Facebook-bejegyzésében az Országos Mentőszolgálat. Az egyik ilyen mobilapplikáció az ÉletMentő alkalmazás, amely 2020-ban jelent meg.

ÉletMentő App
Vészhelyzet esetén nagyon sok múlik azon, hogy időben tudjuk-e értesíteni a mentőket. Fotó: Országos Mentőszolgálat / Facebook

Megkönnyíti a segítségnyújtást

Az applikációt az Országos Mentőszolgálat és a Vodafone Magyarország Alapítvány fejlesztette ki közösen, és indulása óta már sokaknak segített. Egyik leghasznosabb funkciója, hogy az alkalmazáson keresztül még akkor is tudunk mentőt hívni, ha nem vagyunk képesek verbálisan kommunikálni.

További előny, hogy segélyhívás esetén a Mentésirányítás hozzáfér az alkalmazáson keresztül a pontos helyadatokhoz – ez szintén nagyban megkönnyíti a segítségnyújtást. A telefonos applikációban ráadásul egy elsősegély kisokos is elérhető, felvihetünk továbbá olyan információinkat az egészségi állapotunkról, amelyek az anamnézis felvételét is segíthetik. Androidra itt, iOS-re pedig itt töltheted le az ingyenes alkalmazást.

Így hívhatsz mentőt, ha nem tudsz beszélni
Előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor a bajbajutott személy nem tud beszédalapú segélyhívást indítani. Mutatjuk, mit lehet tenni ilyenkor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.