Hogyan kezelhető az aurás migrén?

Bár az egyszerű fejfájás sem kellemes élmény, az aurás migrén ezt a változatot messze lekörözi. Az egyebek mellett fényérzékenységgel és hányingerrel, látótérkieséssel és beszédzavarral járó probléma akár napokra is ellehetetlenítheti érintettjeinek életét. Hogyan lehet megelőzni az ilyen rohamokat, és mit tehetünk, ha már kialakultak?

A migrén az egyszerű fejfájástól főképp abban különbözik, hogy jóval hevesebb, erősebb és lüktető, jellemzően rohamokban jelentkezik. Társulhat hozzá fényre, zajokra és illatokra való érzékenység is. Maga a fájdalom az esetek 70 százalékban féloldalas, megelőzheti úgynevezett aura is. Utóbbi egy olyan tünetegyüttes, ami a leggyakrabban valamilyen látászavart takar. Az érintett például fényes nappal csillagokat láthat, de akár be is szűkülhet, csőszerűvé válhat a látótere. A látási jelenségek általában fekete-fehérek, középről haladnak kifelé, többnyire cikk-cakk vonalban – ezeket jellemzően villámoknak írják le az érintettek. Az aurához társulhat végtaggyengeség, kéz- és lábzsibbadás is, de megesik, hogy az érintett átmenetileg nem tud beszélni sem. Érdekes, de vannak emberek, akiknek aurás és aura nélküli migrénje egyaránt van.

migrén, aurás migrén, fejfájás, fiatal nő, fájdalom
Bár az egyszerű fejfájás sem kellemes élmény, az aurás migrén ezt a változatot messze lekörözi. Fotó: Getty images

Okok garmadája

A migrénes roham általában havonta többször jelentkezik, időtartama változó, de jellemzően fél-egy napig tart. Bár ennek mikéntje nem ismert, a rá való hajlam valamilyen szinten öröklődhet, de kialakulásában az életmódbeli tényezők is szerepet játszanak. Előhívhatják például egyes ételek és italok, például az érlelt sajtok, a vörös bor és a pezsgő. Ezeket nem is kell nem nagy mennyiségben fogyasztani: ami migrénes, annál egyetlen deci pezsgő vagy vörösbor is kiválthatja a rohamot. Tipikus provokáló faktorok a sonkák és a füstölt húsok, főleg, ha pluszban tartósítószert is tartalmaznak. Kiválthat migrént a szójaszósz, de akár a banán és a hagyma is.

A migrénes rohamot hormonhatások is beindíthatják, ezért gyakoribb ez a probléma a nőknél – az érintettek kétharmada közülük kerül ki. Létezik úgynevezett menstruációs migrén is, amelynél a fejfájás kifejezetten a havivérzéshez kötődik. Ez a típus a menopauza után lényegesen enyhül. A migrénesek helyzetét a hormonális fogamzásgátlók szedése jellemzően rontja, ami érthető, hiszen azoknak is a hormonális hatása van. Provokáló faktor az időjárás-változás is, de nem mindenkinél ugyanúgy: vannak, akik a hidegfrontra érzékenyebbek, vannak, akik a melegre, míg mások mindkettőre. Beindíthatja a migrénes rohamot nyaki merevség, alváshiány és stressz is, de a malmára hajtja a vizet a rendszertelen étkezés és a mozgásszegény életmód is. Hajlamosíthatnak migrénre bizonyos gyógyszerek is.

Bármelyik napot is vizsgálnánk meg, azt látnánk, hogy a világon csaknem minden hatodik embernek fáj a feje az adott időben, az érintettek mintegy fele ráadásul migrénnel küzd – állapította meg a közelmúltban egy tanulmány.

A panaszok megelőzése

A panaszok jelentkezését, ha nem is minden esetben, de meg lehet előzni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kerülni kell azokat az ételeket és italokat, amelyek elősegíthetik a migrénes roham kialakulását. Arra mindenképp figyelni kell, hogy az étrendből ne iktassunk ki mindent, „amiről úgy hírlik”, hogy migrént okozhat, hanem csak azt, aminél az összefüggést személyes tapasztalat erősíti. Gyakori fejfájásnál és migrénnél a párnaválasztás is fontos, hiszen a nem megfelelő fekvő helyzet izomfeszülést, nyaki panaszokat de fejfájást is okozhat.

Ha az életmódbeli változtatások kevésnek bizonyulnak, gyógyszeres megoldás jelenthet segítséget. Az érintettek jelentős részének a szokásos fájdalomcsillapítók (ezek úgynevezett nem szteroid gyulladásgátlók) is elegendők, ha nem, akkor külön készítményekre, migrénspecifikus gyógyszerekre lehet szükség. Akinél a rohamok nagyon gyakoriak – havi hatnál többször jelentkeznek –, annál már megelőző terápiát is érdemes lehet alkalmazni. Ez folyamatos, orvos által felírt gyógyszeres kezelést jelent, amire azért van szükség, hogy a fejfájás ne kezdődjön el, vagy ha elkezdődik, akkor uralható legyen szokásos fájdalomcsillapítókkal. Nem szabad elfelejteni, hogy a migrént nemcsak a komoly életminőség-romlás miatt fontos kezelni, illetve – ha oka kiküszöbölhető – megelőzni, hanem az esetleges komplikációk miatt is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

A felhősebb részeken is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és napközben a fátyol-, illetve a képződő gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Helyenként fordulhat elő záporeső, elvétve zivatar is lehet. Csapadékra az Észak-Dunántúlon a legkisebb az esély. Az északias szelet kevés helyen kísérhetik élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!