Az 1980-as években még szinte nyoma sem volt a fájdalomkutatásban a nemek megkülönböztetésének, azaz úgy vették, hogy a férfiak és a nők egyformán érzékelik a fájdalmat. Ennek egyik oka, hogy akkoriban még javában tartottak a nemek közötti (főképp bér, előrejutás és egyéb gazdasági szempontok szerinti) különbségek eltörlésére irányuló esélyegyenlőségi küzdelmek. Ám 1992-ben éppen egy nő, az immár 52 éve a Floridai Egyetemen idegtudományi professzorként tanító Karen Berkley publikációja volt az, ami rávilágított a nemek közötti különbségtétel fontosságára a neurológiai kutatásokban.
Jó pár évnek kellett azonban még eltelni azt követően, hogy bár a szaklapok a kezdetektől szorgalmazták az ilyen témájú tanulmányokat és kutatásokat, valóban mérhető változás következzen be a fájdalomkutatásban és a fájdalom szakirodalmában. Egy 2009-es, a szakterületet, azaz a nemek és a fájdalom vizsgálatát áttekintő tanulmány szerint a 90-es évek második felétől ugrásszerűen megnőtt ezen publikációk és kutatások száma.
Most pedig ugorjunk mi is egy nagyot az időben, és tekintsük meg, hogy áll ma ez a szakterület. Bár eltelt közel 30 év, a fájdalomkutatás egyik legismertebb és elismertebb kutatója, a kanadai McGill Egyetem Pszichológiai és Anesztézia Tanszékének professzora, Jeffrey Mogil szerint még mindig jelentős a szexuális elfogultság a fájdalomkutatásban. Erről szóló tanulmánya május 21-én jelent meg a Nature Reviews Neuroscience című tudományos lapban, melyet a Science Daily szemlézett.
A krónikus fájdalomtól szenvedő betegek többsége nő
A kutató szerint legyen a vizsgált alany akár ember, akár rágcsáló, mind több bizonyíték van arra, hogy a férfiak és a nők másképp kezelik a fájdalmat. Fontos különbségeket tártak már fel genetikai, molekuláris, sejt és élettani szinten is a fájdalom hatására bekövetkező mögöttes mechanizmusokban. Ennek ellenére Mogil szerint a legtöbb fájdalomkutatás túlnyomórészt továbbra is hím rágcsálók vizsgálatán alapszik, folytatva a korábbi hímekkel végzett kísérletekből származó hipotézisek tesztelését. És ezzel bizony a fájdalomkutatás lényeges vakfoltjára tapintott rá a McGill Egyetem professzora, mely különösen fontos lehet az új fájdalomcsillapítók fejlesztési munkái során. Főleg annak tükrében, hogy jól dokumentáltan bizonyítható, a legtöbb krónikus fájdalomban szenvedő beteg nő.
Ez csak a férfi fájdalom biológiája
"A fájdalom irodalma oly mértékben elfogult, hogy a hím rágcsálók túlhasználása miatt mind inkább megismerjük a férfiak fájdalmának biológiáját. És ebből tévesen következtetünk arra, hogy ez a fájdalom biológiája. Holott ez csak a fájdalom biológiája a férfiaknál" - hangsúlyozta Jeffrey Mogil, aki egyben az E.P. Taylor társaság fájdalomtudományi elnöke és a kanadai, szakterületükön vezető kutatókat tömörítő Canada Research Chair tagja a fájdalomgenetikai szekció elnökeként.
A kanadai kutatásokat finanszírozó ügynökségek 2006-ban kezdték felismerni a nemet, mint biológiai változót, és arra kérték a fájdalomkutatókat, nőstény rágcsálókat is vonjanak be kísérleteikbe. Hasonló szemléletváltás az Egyesült Államokban mindössze 2016-ban következett be. Mogil a most közölt tanulmányában több mint ezer tudományos cikket vizsgált meg 2015 januárja és 2019 decembere között, melyek mindegyike a szakterület vezető tudományos lapjában, a Painben jelent meg. Úgy találta, hogy míg 2015-ben a publikációk 80 százaléka mutatott be olyan kísérleteket, melyeknek alanyai kizárólag hím rágcsálók voltak, addig 2019-re ez az arány 50 százalékra csökkent. A javuló tendencia ugyan bizakodásra adhatna okot, ám kanadai professzor nem elégedett meg a felszín kapargatásával, és tovább vizsgálva a fájdalom irodalmát nagyon egyértelmű bizonyítékokat talált vizsgálatokban a nemek közti különbségekre, és főképp a tartós, férfiaknak kedvező elfogultságra.
Már a tervezéskor elrontják
Tanulmányából kiderült, már a kísérletek tervezésénél elcsúszik a nemek közötti egyenlőség, még akkor is, ha valóban mindkét nemet tesztelik, és az eredmények kitérnek a nemek közötti különbségekre is. Mint írja, ha egy kutatási hipotézis a vizsgált hímek 72,4 százalékánál igazolódik, míg a nőstényeknél csak 27,6 százaléknál, akkor mi más lehet a magyarázat, mint az elfogultság? Ha ugyanis a hipotézis nemcsak korábbi hím egyedeken alapuló vizsgálatokból indult volna ki, akkor az eredményben a nemek között nem lenne szabad szignifikáns különbségnek kiütköznie, így viszont nem csoda, hogy csak a hímeknél működött a kísérlet.
Mogil szerint a kutatók még mindig messze járnak attól, hogy olyan fájdalomcsillapítókat fejlesszenek melyek a nőknél is olyan hatékonyak, mint a férfiaknál. "E kutatás azt sugallja, hogy azok közül a gyógyszerek közül, melyek fejlesztése már folyamatban van, hiába szánják őket mindenkinek, nagyrészt a férfiaknak fognak jól működni. Míg a krónikus fájdalomban szenvedő betegek döntő többsége nő, és pont emiatt nő is marad" - vonta le a konklúziót tanulmányában a McGill Egyetem fájdalomkutatója.
