Életmód
Egészségturizmus
Olcsóbbak lehetnek a gyógyfürdők
A Magyar Fürdőszövetség új ügyvezető elnöke Boros László Attila, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója, a szövetség eddigi alelnöke lett, akinek programjában a fenntartható fürdőüzemeltetés, a kommunikáció, a partnerség és a lobby, valamint a kutatás és innováció is szerepel.
Gyógyulás és megelőzés a víz erejével (x)
Évről évre kihoznak egy olyan rangsort, ahol a nemzeteket valamilyen szempont alapján összevetik. Sajnos nem csak pozitív eredményekért lehet helyet szerezni a dobogón. Szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarország első Európában a mozgásszervi megbetegedések tekintetében.
Lemerült vagy fáradékony? Irány a szauna! (x)
Bár a nappalok már hosszabbak, sajnos a tél még nem ért véget. Immunrendszerünk is egyre gyengébb, és nem mindig csattanunk ki a jókedvtől, de elkeseredésre semmi okunk. Hogy mi a megoldás? Irány a szauna! A budapesti Lukács fürdő minden második pénteken különleges szauna programokat is kínál a szaunázás szerelmeseinek.
Meglepő, de ennyi magyar jár fürdőbe
A magyarok harmada évente legalább egyszer termálfürdőzik, és a fiatalok közül sokan gondolják úgy, hogy a gyógyító hatású víz a mindennapi stresszel kapcsolatos problémákra is megoldást jelent, derül ki a hévízi NaturMed Hotel Carbona megbízásából készített országos reprezentatív kutatásból.
Ki hoz haza külföldről, ha baj van?
Mindenki hallott már a tengeri vagy a hegyi betegségről, síbalesetekről, és sokan láttak már magából kikelt utasokat a repülőtéren, akiket meg kellett fékezni - ilyen, egymástól eltérő okból fellépő, de utazással összefüggő esetekkel foglalkoznak az utazási orvostan szakértői, s nemcsak elméletben, hiszen sokszor nekik kell hazaszállítani a súlyos állapotba került betegeket.
Hipermodern helyen gyógyulnak a rákbetegek
Egy új osztrák ionterápiás centrum 2016 végétől kezdve kezeli a rákbetegeket. Egész Európában mindössze négy ilyen létesítmény található. Az osztrák MedAustron Centrum nincs messze a magyar határtól - autóval Sopronból körülbelül félóra alatt Bécsújhelyre érhetünk. A MedAustront a CERN-nel, a Svájcban lévő Európai Nukleáris Kutatási Szervezettel együttműködve fejlesztették.
A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.