Meglepő felfedezést tettek Beethovenről

A Bécsi Egyetem kutatócsapata kiderítette, hogy már negyed óra alatt jobb kedvre derül, aki Beethoven 9. szimfóniáját hallgatja, közben pedig Klimt Beethovenfríz című alkotását szemléli.

A művészet jót tesz a léleknek, amit egy a Bécsi Egyetem pszichológusaiból álló kutatócsoport most tudományosan is bizonyított. Mint azt Bécs Város Külképviseleti Irodája írja közleményében, a kutatók arra kérték a Wiener Secession látogatóit, hogy nézegessék Klimt Beethovenfríz című alkotását, miközben Beethoven 9. szimfóniáját hallgatják, amely a műalkotást ihlette. Egy másik csoport zenehallgatás nélkül tette ugyanezt. A kísérlet során kiderült, hogy azok a látogatók, akik zenét is hallgattak a festmények szemlélése közben, jobban élvezték a művészetet és csökkent a stressz-szintjük.

Fotó: Wiener Secession/Zsolt Marton

„Ha egyszerre két érzékszervünkön keresztül érkezik a stimuláció – méghozzá esztétikus, művészi formában –, akkor az jelentősen felerősíti az esztétikai élményt. Ezáltal csökken a félelem és a szorongás” – magyarázza Helmut Leder, a kutatás vezetője. A kutatás azt is megállapította, hogy már 14,3 percnyi idő a múzeumban – zenével vagy anélkül – csökkentette a látogatók stressz-szintjét, félelmeit és jobb kedvre derítette őket. Leder azt is kiemelte, hogy a pozitív hatás szempontjából nem mindegy, hogy valódi művészetről vagy giccsről van szó. Mert a művészet csak akkor tud jót tenni a lekünknek, ha azt érezzük, hogy kaptunk is valamit, ami fontos a számunkra – ez különbözteti meg a giccstől.

A Bécsi Egyetem doktorandusza, Anna Fekete kutatásának eredménye, amelyet Helmut Leder vezetésével végzett, az APA PsycArticles című szaklapban jelent meg. Aki pedig szeretné, a múzeum jóvoltából most maga is kipróbálhatja a hatást: fülhallgatókat bocsátanak a látogatók rendelkezésére, amelyekben Beethoven 9. szimfóniája szól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.