Hatalmas forgalom a fővárosi strandokon

Az esős, hideg június ellenére is tömve voltak a strandok Budapesten.

Visszaeséssel indult a strandszezon

A főszezonban 1,2 millióan váltottak jegyet valamelyik budapesti fürdőbe, ami kimagaslónak számít.

Bő 1,2 millióan váltottak jegyet az idei főszezonban a budapesti fürdőkbe, ami azt jelenti, hogy még az esős, hideg június sem törte meg az évek óta tartó folyamatos forgalomnövekedést - írja a Világgazdaság értesülései alapján a hvg.hu .

Hatalmas volt a forgalom a fővárosi strandokon a nyáron, strand budapesti strandok fürdő gyógyfürdő Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. Czinege Szilvia
Hatalmas volt a forgalom a fővárosi strandokon a nyáron

A lapnak Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketingigazgatója elmondta, hogy a nyáriasan meleg május 21 százalékos többletet hozó, kiugró látogatottságú napjai után teljes fordulatot vett az időjárás , aminek következtében júniusban ugyan 19 százalékos visszaeséssel indult a strandszezon, de a későbbi meleg napok visszahozták a kiesett bevételt.

Népszerűek a budapesti strandok és gyógyfürdők

Júliusban 6 százalékos, augusztusban pedig 8 százalékos többlet mutatkozott a látogatószámban, ami Czinege szerint kifejezetten jó eredmény, hiszen a tavaly nyári sorozatos hőségriadók miatt magasan volt a bázis, amelyet sikerült túlszárnyalni, olyannyira, hogy 2017 nyarának kiugró forgalmához képest is plusszal zárult az augusztus.

Ekkor a tizenhat éve feljegyzett 530 ezres havi rekordot megközelítő, 522 ezer napijegyvásárlóig jutottak a budapesti strandok és gyógyfürdők, míg tavaly, a tartósan és nagyon meleg augusztusban a 461 ezer napijegyes fürdőző is kimagaslónak számított.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!