Őszi bőrtréning 3 lépésben

Az évszakok változásával nemcsak a ruhatárunkat, de a bőrápolási rutint is megújítjuk. Míg nyáron elsősorban a fényvédelemé a főszerep, az ősz inkább a regenerálás időszaka. Ekkor javasolt az intenzívebb bőrkezelések elvégeztetése, illetve a bőr és a test felkészítése a téli időszakra.

Hámlasztás

A mélyhámlasztás – bőrtípustól függően – évente egyszer, vagy kétszer javasolt, általában ősszel és tavasszal érdemes elvégeztetni. Az őszi kezeléssel helyrehozhatjuk a napsugarak által, a bőrön létrejött változásokat: eredményesen kezelhetők a pigmentfoltok, az egyenetlen barnulás következményei, a szeplők, májfoltok – magyarázza Peterman Krisztina, a Dermatica gyógykozmetikusa.

A kezelés azért is fontos, hogy a bőrt felfrissítsük. A bőr ugyanis nyáron a hőség, fokozott verejtékezés és erős UV-sugárzás hatásai ellen megvastagodással védekezik. A hámréteg megvastagodása a napnak leginkább kitett testrészeken, így elsősorban az arcon észrevehető. A mélyhámlasztással a bőr megújul, segítségével a ráncok mélysége csökkenthető.

Mit kell tennünk azért, hogy minél tovább megőrizhessünk fiatalos külsőnket - azaz, pont olyan idősnek látszódjunk, mint ahány évesnek érezzük magunkat? Íme néhány tipp! Tipp: Az elhalt hámsejtek eltávolítására átmeneti megoldásként jó szolgálatot tehetnek az otthoni bőrradír készítmények is, de igazán látványos és tartós megoldást professzionális kezelésekkel érhetünk el. A mélyhámlasztás hatásos rossz vérkeringésű, ráncos, vízhiányos, fakó valamint tág pórusú, sebhelyes, egyenetlen felszínű, comedó képződésre, faggyúmirigy-túltengésre hajlamos bőr esetében is. Az arcbőr mellett más testrészeken is alkalmazható: kezek öregedési jeleinek, cellulitis , stria esetében, vagy ernyedt hasfal, kar és combon feszesítésre.

Hidratálás

A nyár után a tél is sok megpróbáltatást hoz bőrünk számára. A külső hőmérséklet csökkenésével, 8 Celsius-fok körül már jelentősen romlik a faggyúmirigyek működése, így a bőr felszínén lévő lipid réteg elvékonyodik, vízvesztése fokozódik, a bőrfelszín szárazzá, repedezetté válhat.

A hidratálás télen még fontosabb szerepet kap a bőrápolásban

A kulcsszó tehát a hidratálás , a bőr nedvesség tartalmának megőrzése. Javasolt az olajfürdők, olajos rejuválók, pH semleges készítmények használata, tisztálkodás után pedig a rendszeres bőrápolás testápolókkal. A testápolókat, a jobb felszívódás érdekében még nedves bőrre masszírozzuk be, fürdés után. Súlyosabb, bőrszárazsággal járó betegség esetén - ekcéma, atópiás bőrbetegség, pikkelysömör - szükség lehet belső kiegészítő kezelésre is, linolsav tartalmú, antioxidáns hatású étrend kiegészítő kapszula szedésével.

Tipp: Télen nem csak a hideg, hanem a lakáson belüli meleg, a fűtés hatására szárazabb levegő is fokozza a víz- és vitaminhiányos állapot kialakulását. A nedvesség pótlása belsőleg épp úgy fontos, mint külsőleg. A hidratáló készítmények rendszeres használata mellett ne feledkezzünk meg a napi 1,5-2 liter ásványvíz fogyasztásáról sem.

Kényeztetés

Ősztől egyre rövidebbek a nappalok, kevesebb időt töltünk a szabadban. Az idő is gyakran borús, esős, ami szintén nincs jó hatással a közérzetünkre, és megjelennek az első náthás, meghűléses betegségek is. Az őszi fáradtság nyomai a bőrön is meglátszanak: sokszor nyúzottabbnak, fáradtabbnak tűnhetünk. Ahhoz, hogy ősszel is megőrizzük fittségünket, az is fontos, hogy elegendő időt fordítsunk rendszeres testmozgásra, és ellazulásra, pihenésre is.

Tipp: A relaxáció, a masszázs is fontos szerepet játszik abban, hogy az ősszel gyakori fáradékonyságot leküzdhessük. A masszázsoknak több típusa létezik, érdemes hetente, vagy legalább havonta egy-két alkalommal kísérletezni, kipróbálni melyik a számunkra leginkább megfelelő. A görcsök kimasszírozásán és az izmok átgyúrásán túl a masszázs a testet és a lelket is gyógyítja. A melengető, illatos olajok értékes hatóanyagokkal táplálják a bőrt, de belélegezve az egész testre, szellemre hatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.