Majdnem minden nő elégedetlen a testével!

A 18 és 24 év közti amerikai nők 90 százaléka elégedetlen legalább egy testrészével, derült ki egy friss felmérésből.

A RealSelf.com weboldalnak végzett kutatásból az is kiderül: az érett nők sincsenek sokkal jobban kibékülve magukkal. Az 55-64-es korosztály mintegy 85 százaléka elégedetlen legalább egy testrészével. Az 5053 nő részvételével zajlott kutatás a kozmetikai beavatkozásokra fókuszált: az összegyűjtött adatok szerint a nők főként középső testrészükkel elégedetlenek, életkoruktól és származásuktól függetlenül.

65 százalékuk emeli ki hasukat vagy hátukat fő problémás területként, amelyet a lábak, combok, majd a fenék és a bőr követ. A nők 20 százaléka tervez a közeljövőben valamilyen plasztikai műtétet, a megkérdezettek 7 százalékának volt már korábban hasonló beavatkozása. Ebben a 25-34-es korosztály jár élen.

Vannak, akik még a szeméremajkukat is plasztikáztatják, sőt!

Nem mindenki ennyire határozott a műtéti beavatkozást illetően. A megkérdezett nők 57 százaléka sosem próbált ki semmilyen terméket, gyógyfürdőt, bőrgyógyászt vagy plasztikai sebészt azért, hogy megváltoztasson magán valamit. Érdekes módon az is kiderült, hogy 45 év felett drámaian csökken az érdeklődés a megváltoztató beavatkozások iránt, egy kivétellel: ez pedig a nyaki területet érintő procedúrák és termékek.

Minden ötödik nő teljesen elzárkózik attól, hogy testrészei külsejét megváltoztassa, függetlenül attól, hogy mennyire boldogtalan vele. Minden negyedik megkérdezett pedig csak addig hajlandó elmenni, hogy bőrápoló termékeket használjon.

Miért zárkóznak el a műtéti beavatkozástól?

Az említett magyarázatok főként anyagi okokhoz (60 százalék) kötődnek, a komplikációktól való félelemhez (58 százalék), de félnek még a megkérdezettek a fájdalomtól (51 százalék), a korábban hallott rémisztő történetektől is (47 százalék), attól, hogy a műtét után még rosszabbul néznek majd ki (41 százalék) vagy egyenesen a haláltól (37 százalék). Némileg megalapozottabban hangzanak azok a magyarázatok, hogy túl sok időbe telik a felépülés (54 százalék) vagy az, hogy nem tudnak találni olyan orvost, akiben megbíznának (40 százalék).

Az idősebbek a nyakukon változtatnának

Tom Seery, a RealSelf.com vezérigazgatója szerint míg a piac teljes méretét abból számították ki, hogy az előző években mennyi beavatkozást végeztek, látható: a megszólítható piac mérete sokkal nagyobb. Ahogy a kozmetikai beavatkozások egyre elfogadottabbá válnak, úgy több millió nő lép túl a társadalmi stigmán és olyan kozmetikai változtatáson gondolkodik el, amelybe akár több éves kutatómunkát is belefektet. A jelenlegi árakkal kalkulálva a kozmetikai sebészetben gondolkodó nők egy hozzávetőlegesen 75 milliárd dollárt meghaladó piacot jelentenek. A nők további 24 százaléka kevésbé invazív módon keres enyhülést, például gyógyfürdőkkel vagy bőrgyógyászok segítségével: ez egy 12 milliárd dolláros további részpiacot jelent.

A tanulmány szerint az információikat nők elsősorban az internetről (61%), másodsorban szóbeli értesülések révén (42 százalék) szerzik be. A fiatalabb korosztályok sokkal nagyobb eséllyel is szerzik be információikat a közmédiából, mint az idősebbek, sőt! A 18-24 évesek majdnem fele valóságshow-kból szerzi be adatait, míg az idősebb korosztályok főként tévéből és magazinokból értesülnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!