Hibák hajmosáskor, amiket jobb elkerülni

Hajat mosni sokak szerint a világ legegyszerűbb dolga, hiszen csak samponozunk és öblítünk. Ennek ellenére mégis a legtöbben hibákat követnek el hajuk és fejbőrük tisztán tartásakor. Kevesen tudják például, hogy nem a hajunk állapota (festett, száraz, zsíros), hanem inkább a hajunk típusa (vékony szálú, vastag szálú, göndör) alapján érdemes sampont választani.

A hajmosásra érdemes időt szánni. Alaposan vizezzük be a hajunkat, samponozzunk, egy-két percig gyengéden dörzsöljük a fejbőrünket, utána pedig gondosan öblítsük le. Ha nagyon piszkos volt a hajunk, vagy sok zselét, lakkot vagy szárazsampont használtunk, akkor ismételjük meg a műveletet, mert az első körben szinte biztos, hogy nem sikerült minden szennyeződést eltávolítanunk.

Óvatosan a dörzsöléssel!

Nagyon figyeljünk arra, hogy a masszírozás, dörzsölés mindig óvatos legyen, és mindig csak az ujjbegyeinket használjuk, a körmünket soha. A hajmosást meleg vízzel kezdjük, és langyossal vagy hideggel fejezzük be - a hideg víz segít a hajszálakban tartani a sampon és a balzsam hatóanyagait.

nő hajat mos
Számos hibát elkövethetünk hajmosás közben. Fotó: Getty Images

Gyakori tévhit az is, hogy nem szabad minden nap hajat mosni, mert ettől kiszárad a fejbőrünk és hamarabb zsírosodik a hajunk. Valójában ezt mindenkinek saját magának kell kitapasztalnia. Általában elég két naponta mosni, de a zsírosodásra hajlamos hajúak nyugodtan moshatják naponta is, míg a száraz hajúak három naponta - a lényeg, hogy ha piszkosnak érezzük, ne várjunk még egy napot csak azért, mert azt hallottuk, hogy ártalmas a mindennapi hajmosás .

A száraz sampon hátrányai

Óvatosan kell bánni a száraz samponnal is. Sokan rendszeresen használják, hogy plusz egy napot nyerjenek vele a hajmosások között, pedig valójában jobb lenne, ha inkább csak alkalmanként élnénk vele. Ha valaki túlzásba viszi, annak a fejbőrén a termék a zsírral, baktériumokkal és elhalt hámsejtekkel keveredve eltömítheti a pórusokat, amely korpásodáshoz , akár hajhulláshoz is vezethet.

A hajmosás helyes ütemezéséről hosszú idő óta folyik a vita, s aligha dől el egyhamar. Nem könnyű eldöntetni ugyanis, milyen időközönként kell a samponhoz nyúlni, hogy a zsírosodás és a korpa ne okozzon kellemtelenséget, és a haj mindig csillogó és fényes legyen. Milyen gyakran mossuk a hajunkat?

Érdemes a samponunkat a hajunk igényeihez szabva váltogatni, ha szükséges, mert nem biztos, hogy mindig jó lesz ugyanaz a termék, ami egyszer már bevált. Más kellhet a hajunknak a nyári erős napsütésben, festés vagy melírozás után, vagy a téli hónapokban, amikor a fejbőr hajlamosabb kiszáradni - ezt mindig vegyük figyelembe vásárlásnál.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!