Fehér pelyhek a galléron

A korpásodás, azaz a bőr felszíni rétegének hámlásával, vagyis a bőrsejtek fokozott termelődésével, gyors elhalásával járó gyulladásos folyamat több bőrbetegségnek is lehet a tünete.

Gyakori tünet

A gabonafélék héjából, őrléskor keletkező malomipari melléktermékről kapta a nevét a sokak által jól ismert, kellemetlen jelenség, a hajkorpa. A fejbőrről folyamatosan válnak le az elhalt hámsejtek, de ha ezek szabad szemmel is jól érzékelhető módon, nagy tömegben, pikkelyszerű darabkákban jelennek meg a hajszálak tövénél illetve a ruházatra hullva, akkor az már valamilyen rendellenességre utal. A közönséges korpásodás oka leggyakrabban a bőr mikroflórájának megváltozása, a Pitysporum ovale nevű sarjadzó gomba túlzott elszaporodása. A gomba által irritált bőr hámsejtjei ugyanis szaporább osztódásba kezdenek, a sejtcsere felgyorsul, így az elhalt hámsejtek nagyobb tömegben, már szemmel is jól látható módon távoznak a hajas fejbőrről. Az enyhe, főleg a haj választékainál látható korpásodástól a fejbőr komolyabb tüneteket produkáló seborrheás ekcémájáig vagy dermatitiszéig lényegében ugyanannak a problémának a különböző fokozatairól van szó. Maga a korpásodás, különösen a férfiak esetében igen gyakori, egyes források szerint a felnőtt lakosság 60-80 százaléka legalább egyszer életében megtapasztalja.

Száraz vagy zsíros

Az összefoglaló néven pitiriázisnak is nevezett korpásodás alapvetően kétféle lehet. A kezelés szempontjából fontos, melyik fajtával van dolgunk. Az egyik típus esetében száraz, fehér színű, porszerű, illetve kisebb lemezkékből áll. Puha szőrű, sűrű kefével a hajról fésüléssel könnyen eltávolítható. A másik típus sárgás színű, zsíros tapintatú, a fejbőrhöz tapadó, nagyobb lemezek formájában jelentkezik. A zsíros korpa eltömi a pórusokat, rontja a bőr szellőzését, megbetegítheti a hajhagymákat, lassítja a haj növekedését is, kezeletlenül hagyva hajhulláshoz vezet. Ezért fontos a korparéteg mielőbbi eltávolítása, a zsírosodás megszüntetése.

Más betegséghez is kapcsolódhat

A korpa más bőrbetegség tüneteként is jelentkezhet: ilyen pl. a pikkelysömör, a seborrhoea, ekcéma, dermatitis, mely sokkal fokozottabb tüneteket produkál. A pikkelysömör esetében az új bőrsejtek keletkezése felgyorsul, akár tízszer annyi új hámsejt alakul ki, mint egészséges bőr esetében. Piros, hámló foltok képében jelenik meg az elváltozás, amely erőteljes viszketéssel jár együtt. A pikkelysömör meglehetősen gyakori rendellenesség. A szakorvosok az okai között a stresszt, a hormonális változásokat illetve fertőzést is megemlítik. Hasonló tünetekkel jelenik meg a stresszel összefüggésbe hozható neurodermatitisz is. Ezeknek az elváltozásoknak a diagnosztizálása illetve kezelése szakorvos feladata.

Seborrheás dermatitiszről, azaz bőrgyulladásról akkor beszélünk, amikor a bőr nemcsak hámlik, korpásodik, de gyulladásos tüneteket is mutat: kipirosodik és viszket. Az irritált bőr faggyúmirigyei fokozott termelésbe kezdenek. Ez a panasz a felnőttek 1-3 százalékát érinti, a fiatalembereknél némileg gyakoribb, akár 5 százalék is lehet. A seborrheás dermatitisz, bár elsősorban a hajas fejbőrre jellemző megbetegedés, de megjelenhet az arcon vagy a test más részein is. Súlyosabb esetben a bőr gyulladt, fokozottan zsíros-faggyús felszínű lesz, esetleg nedvezik, mindig számolni kell a bakteriális felülfertőződés lehetőségével is.

A korpásodással rokon jelenség az újszülöttek fejbőrén gyakorta előforduló seborrheás állapot, a koszmó. A koszmó vastag, sárgás, pikkelyes bőr a csecsemő fejbőrén. Ártalmatlan, de mielőbb el kell távolítani, hogy a csecsemő fejbőre meg ne fertőződjék. Legkíméletesebben úgy lehet megszüntetni, hogy finom olajjal bekenjük, gyöngéden masszírozzuk a baba fejbőrét, majd egy éjszakán át rajta hagyjuk az olajat. Másnap ki lehet óvatosan fésülni, kefélni a baba hajából.

Szintén fokozott hámlással is járhat a kontakt dermatitisz, amely a bőr reakciója valamilyen irritáló anyagra, amellyel kapcsolatba kerül. Hámló, viszkető, esetleg hólyagos kiütés formájában jelenik meg. A hajas fejbőr irritációját kiválthatja valamely hajfestékben, dauervízben, más hajápoló kozmetikumokban lévő vegyi anyag is. Ilyenkor a legfontosabb ennek az anyagnak az azonosítása, hogy a további használatát elkerülhessük. Ha sikerül megtalálni, akkor a használatának megszüntetése után maga a bőrelváltozás néhány napon belül megszűnik. Ha mégsem, akkor szakorvoshoz kell fordulni ezzel a jelenséggel is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +2 °C
Minimum: -2 °C

Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna leginkább a Dunától keletre fekvő területeket érinti: északi oldalán kezdetben havazásra kell számítani, az Északi-középhegység tágabb környezetében az esti órákig kitartóan havazhat. Ezzel párhuzamosan azonban délnyugat, dél felől egyre többfelé ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.Tovább enyhül az idő, késő este többnyire -1 és +6 fok közötti értékek valószínűek. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.