Bőrproblémák, melyek bajt jeleznek

Arcunk többet árul el egészségünkről, mint gondolnánk.

A semmiből megjelenő foltok vagy furcsa kiütések akár komoly betegségek jelei is lehetnek.

Sötét karikák és táskák a szem alatt

A szemek alatti sötét karikák ellen sok esetben nincs mit tenni, megjelenésüket a genetikánknak köszönhetjük. Ám az is előfordulhat, hogy helytelen életmódunk a hibás - ilyen esetben némi változtatással akár el is lehet tüntetni ezeket. Leggyakrabban a túl kevés alvás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a túl sok kávé és a sok sós étel fogyasztása váltja ki, emellett okozhatja valamilyen hormonális változás is, de akár allergia hatására is megjelenhetnek.

Vörös orr

Az orrunkban lévő hajszálerek kitágulása eredményezi az orr elszíneződését, vörösségét. A hajszálerek kitágulását okozhatja akár a hőmérsékletváltozás, de a stressz vagy valamilyen allergia is. A vörös orr azonban legtöbb esetben csak átmeneti kellemetlenség - ha megszűnik a kiváltó ok, elmúlik a vörösség is.

5 jel, amely bőrrákra utalhat A daganatos megbetegedések sikeres kezelése érdekében a korai felismerés döntő fontosságú - kifejezetten igaz ez a melanomára. Szakértők szerint ha az alábbi öt tünet valamelyikét észleljük magunkon, akkor azonnal érdemes orvoshoz fordulni.

Sárgás arc és szemek

A sárgás arc mindig valamilyen kóros állapotra utal, gyakran a hasnyálmirigy, a máj és az epehólyag rendellenes működésének jele. Ha pedig nemcsak arcbőrünk, hanem a szemfehérjénk is besárgul, akkor ez már egyértelműen máj-, illetve epeproblémára utal. Mindenféleképpen forduljunk vele orvoshoz!

Váratlanul megjelenő anyajegyek

A legtöbb esetben nincs ok aggodalomra, de azért jó, ha éberek vagyunk. Ha az újonnan megjelent anyajegyünk határai egyenetlenek, ha színe megváltozik, vérezni, viszketni kezd vagy fájdalmassá válik, akkor mindenképpen forduljunk vele szakemberhez.

Arcunk többet árul el egészségünkről, mint az gondolnánk
Arcunk többet árul el egészségünkről, mint gondolnánk.

Foltokban megjelenő kiütések

Apróbb kiütéseket számos tényező okozhat: lehet, hogy érzékenyek vagyunk valamilyen kozmetikumra, túl sok édességet fogyasztottunk, de akár éghajlatváltozás is állhat a hátterében. Ha pedig ezeket a tényezőket kiiktatjuk, hamarosan kiütéseink is elmúlnak. Az viszont komolyabb problémára is utalhat, ha a kiütések arcunk mindkét oldalán, pillangó formában jelennek meg. Ez ugyanis a szisztémás lupus erythematosus egyik legfőbb bőrtünete.

Hámló bőr a szánk és az orrunk körül

A száj- és az orrkörnyéki bőr állapotának megváltozását leggyakrabban A-, C-, E- vagy B-vitamin hiánya okozza. Ilyen esetben a hámlás mellé társulhat általános gyengeség, koncentrációzavar vagy hajhullás is. A tünetek jelentkezését érdemes figyelmeztető jelnek vennünk, és változtatni étrendünkön.

Hólyagos, kisebesedett ajkak

Az ajkak és orrok környékén megjelenő hólyagok vagy sebek arra utalhatnak, hogy megfertőződtünk a a herpeszvírus I-es típusával. Ha pedig egyszer megfertőződtünk vele, akkor a vírus életünk végéig a szervezetünkben marad. A kellemetlen sebek és hólyagok akkor jönnek általában elő, ha immunrendszerünk legyengült, vagy ha folyamatosan stressznek vagyunk kitéve.

Száraz, cserepes ajkak

Cserepes ajkakat leggyakrabban a téli hideg, a szeles idő, a nyári túlzott napsütés vagy akár a dehidratáltság is okozhat. Jó, ha ilyenkor nemcsak szervezetünket hidratáljuk, hanem szánk száraz bőrét is kezeljük valamilyen ajakápolóval.

Túlzott szőrnövekedés az arcon

A probléma gyakran örökletes, de van, hogy valamilyen betegség tünete. Érdemes lehet PCOS-re , azaz policisztás ovárium szindróma gyanakodni. Ezzel mindenképpen forduljunk orvoshoz!

Forrás: brightside.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!