A pattanás kezelése

A mitesszerek nem a mosdatlanság büntetései, sőt a tisztaságmániások túlzott mosakodása, a bőr dörzsölése inkább ront az állapoton. Miután gyakorlatilag mindenkinek kijön kamaszkorban egy-egy pattanása, ismernünk kell az ilyenkor helyes tisztálkodást.

Tiszta pattanás az egész - a tisztálkodásról

Tény, hogy a nyílt mitesszerekben sötét pontokként megülő faggyú és elhalt bőrrészecskék mellé a napi por is berakódik, és a kitágult szőrtüsző-nyílásokat ki kell tisztítani, de nem mindegy, hogy ki és hogyan. A napi mosakodás alkalmával ezeket nem kell bolygatni.

Amit viszont tehetünk: Naponta kétszer érdemes megmosni az arcot valamilyen bőrbarát, lehetőleg illatszermentes, nem allergizáló, bőrközeli, 5,5-ös pH-jú tisztítószerrel. A lúgos szappan a bőrfelület túlzott zsírtalanítása révén végső soron fokozza a faggyútermelést, és mellesleg a faggyúmirigyek kivezető járatának elzáródásában sem ártatlan. Helyette arctisztító tej és tisztítókrém vagy lúgmentes lemosógél is ajánlott. A simogató mozdulatokkal felvitt lemosó szereket langyos vízzel öblítsük le.

Nyilván nem mondtunk sok újat, ez a mindennapi arcmosás receptje. A lemosó felvitelekor a vattapamaccsal kerülni kell az erőteljes dörzsölést. Minden erős nyomás, dörzsölés csak terjeszti a gyulladást azáltal, hogy eloszlatja, bejuttatja a kórokozókat a mitesszerekbe.

Ha az arcbőr megizzad, iktassunk be egy ráadás öblítést langyos vízzel.

Még néhány praktikus tanács

Ne engedjük, hogy a haj az arcba lógjon. Óvjuk a bőrünket az erős hidegtől, melegtől, a tűző napsütéstől.

Csalódást kell okoznunk annak, aki abban reménykedett, hogy ha beszünteti a csokievést és lemond a sós mogyoróról, eltűnnek a pattanásai. Nincs rá bizonyíték, hogy bizonyos ételek kihoznák a pattanásokat, ha csak nem valami ételallergiáról vagy gombás fertőzésről van szó. Ez esetben viszont a kezelés is más. A napfény és friss levegő kedvezően hat a pattanásokra, mert a mérsékelt napfény visszaszorítja a faggyútermelést - mondják sokan. Nos, ez is inkább csak fél igazság. Ha ugyanis eleget sétálnánk nappal a friss levegőn, akkor ez elég is volna. Bőrünket kifejezetten napoztatni vagy szoláriumoztatni nem szükséges, sőt káros is lehet. A napfény csökkenti ugyan a faggyútermelést, de később, pl. ősszel a tünetek kiújulnak.

Nem kizárt, hogy a pattanás néhány nap alatt magától elmúlik, de ha nem, akkor érdemes kezelésbe venni.

Nyomós érvek

Általában nem tanácsos a pattanást kinyomni, különösen, ha mélyen van. Mégis, valljuk be, hiába a jótanács, - "Bízzuk inkább szakemberre!" - nehéz megállni, hogy ne nyomjuk ki, ne piszkáljuk. Hiszen nem lehet minden bibircsókkal kozmetikushoz rohanni, mikor úgy kínálják magukat, hogy...Ha már hozzányúlunk akkor helyesen!

A mitesszerek közül házilag kinyomni csak a fekete közepű, nyíltakat volna szabad, a fehér közepűeket csak kivételes esetben. Mivel azonban ezek zártak, nem mindig pattannak ki, erőltetni pedig tilos.

A bőr letisztítása után, mintha inhalálnánk, ki kell gőzölni a bőrt, amitől a pórusok kinyílnak. A kinyomkodás után (Ujjbeggyel, a körmök ne vájjanak bele a bőrbe felsebesítve azt!) alkoholos fertőtlenítő, pórusösszehúzó hatású oldattal töröljük le a bőrfelületet. Utána jól alkalmazhatók a faggyúmirigy-működést szabályzó, pórusösszehúzó gyógykozmetikumok, krémek is. A műveletet az egész arcon bőven elég egy hónapban egyszer végezni. Ha ennél gyakrabban "nyúzzuk" a bőrt a tisztítással és főleg pórusösszehúzó szerek nélkül, akkor bár mitesszermentes, de hosszú távon tág pórusú maradhat, ami könnyebben eltömődik és nem esztétikus.

Szert tettem a pattanásra... - de milyet? - a házi kezelés

Nagyanyáink módszereivel a pattanások kezelésénél csínján kell bánni, mert némelyik a bőr túlszárításával végül pont az ellenkezőjét éri el, a fokozott faggyútermelést és az állapot rosszabbodását.

Először is minél kevesebb kozmetikum az érintett területeken, annál jobb, természetesen a speciális ápoló vagy gyógykozmetikumok kivételek. Arcápoláshoz vizes alapú fényvédő és hidratáló krémeket használjunk. A zsíros és olajos krémek eltömik a bőr pórusait, ezért kerülendők.

A nappali ápolás célja a hidratálás mellett a bőr fénylését csökkentő (ún. mattosító) hatóanyagok felvitele. A fényvédelem azért fontos, hogy a gyulladt pattanások területén ne pigmentálódjon a bőr.

Ha szükséges sminkelni, a folyékony hidratáló alapozó és a színezett nappali krém a megfelelő, mert a por- és kőpúder eltömheti a pórusokat.

A szaruréteg túltengésének ellensúlyozására, hámlasztó készítményeket, valamint szárító pasztát, rázófolyadékot tehetünk a pattanásokra, általában éjszakára. Az erősen hámlasztó készítmények, a bőr természetes fényvédelmét biztosító szaruréteg vékonyításával a fényérzékenység fokozódását idézhetik elő. Azonkívül az A-vitamin származékait tartalmazó krémek kifejezetten fényérzékenyítő hatásúak is, ezért is fontos, hogy kizárólag éjszakára kenjük föl őket. Ezeket ne vigyük fel a teljes bőrfelszínre, mert túlzott kiszáradást vagy irritációt okozhatnak.

Kamaszkorban jó eredményeket lehet elérni a többnyire recept nélkül kapható, külsőleg alkalmazandó szerekkel. Nem mindegy, hogy csak a pattanásra, vagy az egész bőrfelületre kell alkalmazni a kedvező hatás érdekében. Akkor is, ha az akne javul, és az eredetileg érintett terület csökken!

Vény nélkül, eredmény nélkül?

Ha egyedül már nem boldogulunk a pattanásokkal, 2 hónap elteltével sem javul semmi, netán rosszabbodik, nem kerülhetjük el a bőrgyógyászt. Ugyancsak ez a helyzet, ha nagyon zavaró a jelenlétük, ha bőrünk hajlamos a hegesedésre, vagy ha a pattanások fájdalmasak. Noha az akne mindennapos jelenség, mégis jobb, ha a diagnózis után az orvos dönti el, hogy csupán kozmetikusi, orvosi segítségre vagy mindkettőre szükségünk van.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra