A legveszélyesebb tévhitek

Odáig már sokan eljutottak, hogy tisztában vannak azzal, hogy a fényvédelemre nem csak nyáron, hanem gyakorlatilag egész évben érdemes gondot fordítani. Ezzel együtt még mindig sok tévhit van a fejekben a dologgal kapcsolatban.

Felhős időben nem kell bekenni magunkat

Ez egyáltalán nem így van. A nap sugarainak 80 százaléka áthatol a felhőkön is, éppen ezért a borús idő semmilyen védelmet nem jelent. Ráadásul az UVA sugarak egész évben aktívak, és veszélyesebbek is az UVB sugaraknál, amelyek inkább tavasztól őszig aktívak.

Napégés - mit tegyünk és mit ne? Túl sokat voltunk a napon és nem védekeztünk megfelelően a káros sugarak ellen - ennek sajnos igen kellemetlen következményei lehetnek. Mit tehetünk a bőrpír és a fájdalom enyhítésére, és melyek azok a házi módszerek, melyekkel inkább ne kísérletezzünk? Kattintson !

A szolárium biztonságosabb, mint a napozás

Ez az egyik legveszélyesebb tévhit. A szoláriumozás legkevésbé sem biztonságos, sőt, még veszélyesebb UVA sugarakkal bombázza a bőrt, amelyek mélyen a szövetekbe hatolnak. Az sem igaz, hogy ha nyaralás előtt szoláriumozunk, az felkészíti a bőrt a napozásra, és a leégés veszélyét sem csökkenti.

szolarium
Tévhit, hogy a szolárium nem árt a bőrnek. Fotó: 123rf

A sötét bőr nem tud leégni

Még a legsötétebb bőrű emberek sem élveznek 100 százalékos védelmet az UV sugaraktól. Bár a sötét bőrön a leégés jelei sokkal kevésbé láthatók, a fájdalom, hámlás , a bőr hőmérsékletének emelkedése náluk is jelzi, ha túlzásba vitték a napozást. Minden leégés növeli a bőrrák kialakulásának esélyét, ezért bármilyen színű is a bőrünk, mindig fényvédőt kell használni.

Az irodai dolgozóknak nincs szüksége fényvédelmre

Sokan követik el azt a hibát, hogy nem kenik be magukat, mondván, hogy egész nap az irodában ülnek, odafelé, és hazafelé pedig autóval utaznak. Csakhogy az ablaküveg nem szűri ki az UVA sugarakat, így különösen azoknak, akik ablak mellett ülnek, igenis szükségük van fényvédelemre.

Forrás: brightside.me

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.