A legjobb módszerek ráncosodás ellen

A bőr elvékonyodása és megereszkedése, illetve az ennek következményeképpen kialakuló ráncok az öregedés természetes velejárói, amikkel előbb-utóbb mindenkinek szembesülnie kell. Ugyanakkor néhány praktikával késleltetni is tudjuk a bőr öregedését.

Az, hogy ki mikor és milyen mértékben kezd el ráncosodni , nagyban függ a genetikától is, de az életmód szerepét sem szabad figyelmen kívül hagyni. Az idővel és a gravitációval nehéz felvenni a versenyt, azonban van néhány dolog, amit megtehetünk annak érdekében, hogy időt nyerjünk magunknak és tovább megőrizzünk a bőrünk fiatalos kinézetét.

A fényvédelem a kulcs

Az egyik legfontosabb dolog, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni, a fényvédelem. A védekezést már egészen fiatal kortól érdemes elkezdeni, ám nemcsak tavasszal és nyáron, hanem a többi évszakban is. Minden olyan napon, amikor kilépünk az utcára, használjunk olyan arckrémet vagy alapozót, ami legalább 30-as faktorszámú. UV-szűrős napszemüveget is érdemes rendszeresen hordani, mivel a szem körüli vékony bőr fokozottan érzékeny a káros sugárzásra - általában mindenki ezen a részen kezd először ráncosodni.

ráncok, öregedés, bőr öregedése, szemránc, ráncosodás megelőzése
A legtöbben először a szem környékén kezdenek el ráncosodni. Fotó: 123rf

Egy fényvédős ajakírt is érdemes beszerezni, hiszen a száj bőre is nagyon vékony. Az ajkak teltségét segíthet tovább megőrizni, ha erre a részre külön odafigyelünk. A kéz, pontosabban a kézfej is egy olyan terület, ahol nagyon hamar látszani kezd az idő múlása, azonban már lehet kapni fényvédős kézkrémeket is. Nyáron, vízparton mindig viseljünk sapkát, kalapot. Az UV-sugarak káros hatásainak enyhítésében sokat segíthetnek a C-vitamint tartalmazó kozmetikumok is, amelyeknek antioxidáns hatása van.

Folyadék, alvás, nyugalom

Néhány egyszerű szokás beépítése a mindennapjainkba szintén sokat segíthet. Az első és legfontosabb a megfelelő mennyiségű folyadék , lehetőség szerint tiszta víz, illetve ízesítetlen gyógyteák bevitele. A sok ivás az egyik legjobb, legegyszerűbb és legolcsóbb öregedésgátló módszer, amit megtámogathatunk még azzal is, hogy magas víztartalmú zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztunk.

Tiltólista A cukor és a dohányzás két olyan dolog, ami csökkenti a bőr feszességét adó kollagén mennyiségét, így ezekről érdemes lemondani, vagy legalábbis minimálisra csökkenteni a mennyiségüket. Alkoholból is próbáljunk minél kevesebbet és minél ritkábban fogyasztani, ha sokáig ránctalan bőrt szeretnénk.

Nagyon fontos a napi legalább 6-8 órányi pihentető alvás is, és az, hogy a lehető legjobban csökkentjük a stresszt az életünkben. A feszültség levezetésére jó módszer lehet a meditáció és a rendszeres mozgás - utóbbi az izzadás miatt a méregtelenítést is segíti. Emellett létezik már kifejezetten az arc izmait edző arctorna, illetve arcjóga is.

Megfelelő kozmetikumok

Nagyon fontos az is, hogy tisztában legyünk a bőrünk típusával, illetve állapotával, és ennek megfelelő kozmetikumokat válasszunk. Akinek például még nincsenek ráncai, az megelőzésképpen használhat csipkebogyóolajat, amely remek hidratáló és serkenti a kollagéntermelést. Az enyhén ráncos, kiszáradásra hajlamos bőrnek pedig jó barátai a hyaluronsavat tartalmazó termékek. Ezek ugyanis segítenek feszesíteni a bőrt és megőrizni a nedvességtartalmát.

A már látható ráncokkal is rendelkező, esetleg megereszkedett bőrt retinolos, illetve C-vitaminos kozmetikumokkal érdemes ápolni, amelyek finomítják a ráncokat és akadályozzák az újak kialakulását. Emellett minden bőrtípusnál fontos a folyamatos hidratálás, ami szintén késlelteti a ráncok megjelenését. Azt, hogy milyen állagú terméket használunk, a bőrtípusunk (száraz, zsíros, vegyes) alapján válasszuk ki.

Ezek mellett még az alábbiakra is érdemes odafigyelni:

  • Soha ne dörzsöljük a szemünket, krémezésnél se húzzuk körülötte a bőrt!

  • Amikor csak tudunk, próbáljunk meg a hátunkon aludni, és figyeljünk, hogy elalváskor a kezünk ne legyen az arcunk alatt!

  • Az arcunkhoz mindig csak tiszta kézzel érjünk!

  • Arra is próbáljunk meg figyelni, hogy minél kevesebbet ráncoljuk a homlokunkat, illetve a két szemöldökünk közötti részt, mert sokaknál itt jelennek meg leghamarabb a látványos ráncok a szemkörnyéken kívül.

Minél többet tudunk betartani ezek közül, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy a bőrünk minél tovább feszes, fiatalos és egészséges maradjon.

Forrás: healthline.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!