A hosszú és erős körmök titka

Sokaknak problémát okoznak a gyenge, könnyen töredező körmök. Ha azonban odafigyelünk néhány dologra, akkor sokat tehetünk azért, hogy körmeinket erősebbé és egészségesebbé tegyük.

Tartja magát a tévhit, hogy ha mindig körömlakkot viselünk, az egyfajta védelmet ad a körömnek. Valójában ezt egyetlen kutatás sem támasztja alá. Sőt, egyes szakértők szerint a rendszeres lakkozás hosszú távon hozzájárulhat ahhoz, hogy a lakkban lévő vegyi anyagok mélyebbre ivódjanak a körömbe, és ennek elszíneződés, illetve a köröm lemezesedése és repedezése lehet a következménye. Éppen ezért érdemes rendszeresen körömlakkmentes időszakokat beiktatni – írta meg a brightside.me.

körömreszelő, körömápolás
Csipesz és olló helyett érdemes lehet körömreszelővel megrövidíteni a túl hosszú körmöket. Fotó: Getty Images

Szintén fontos, hogy ügyeljünk körmeink hosszára. Érdemes csipesz vagy olló helyett inkább reszelőt használni, mivel ez kevésbé károsítja a körmöket. A reszelőt mindig egy irányba mozgassuk ahelyett, hogy előre-hátra húzogatnánk. Mosogatáshoz és takarításhoz pedig mindig viseljünk gumikesztyűt: ezáltal nemcsak a felázástól, hanem a különféle vegyi anyagok káros hatásaitól is megkímélhetjük magunkat.

Táplálkozásunkban érdemes rendszeresen rizst fogyasztani, mivel ebben a gabonafélében számos olyan tápanyag van, amely a bőr és a körmök egészségének is jót tesz. A C-vitamin ugyancsak fontos a haj, a bőr és a köröm egészségéhez egyaránt. Segíthet a körömnövekedés serkentésében, ha rendszeresen frissen facsart narancslébe áztatjuk kezünket 5-10 percre. Ezután viszont mindig mossunk alaposan kezet, és használjunk kézkrémet.

A különféle körömerősítő lakkok, gélek használata hosszú távon kontraproduktívvá válhat. Bár valóban keményebbé teszik a körmöket, egyben egy idő után ki is szárítják, amitől meggyengülnek és törékenyebbé válnak. Az viszont jót tehet, ha időről időre bekenjünk körmeinket egy kevés vazelinnel, mivel ez segít a körmökben és a körömágy bőrében tartani a nedvességet. Kúraszerűen egy-egy hétig akár naponta alkalmazhatjuk: kenjük be vele a körmöket és körömágyat, majd 3-5 perc után mossuk le.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.