Világújdonság: tapasszal a csontritkulás ellen

Már a második fázisú vizsgálatra készülnek, ezután forgalomba kerülhet a készítmény.

Az izraeli Transpharma Medical, amely transzderm gyógyszeradagoló rendszerek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik, bejelentette: pozitív eredménnyel jártak kísérletei egy eszköz létrehozására, amely tapasz segítségével juttat a szervezetbe egy csontritkulás elleni hatóanyagot - a hPTH (1-34) kódjelű mellékpajzsmirigy-hormont (PTH-t).

A hPTH a PTH peptid-fragmentuma, amely a szervezet kalcium és foszfát-anyagcseréjét szabályozza, és pontosan ugyanaz a biológiai hatásmechanizmusa, mint a természetes endogén hormoné, a hPTH (1-84)-é.

A Transpharma nemrég fejezett be egy I. fázisú klinikai vizsgálatot, amelyben 48 posztmenopauzális korú nő vett rész. A transzderm hPTH (1-34)-et a cég saját "rendszerével" juttatták a kísérleti személyek szervezetébe: a készülék egy Viaderm nevű, zsebben hordható egységből, és egy egynégyzetcentiméteres, száraz hPTH-tapaszból áll.

A Viaderm az elektronikus vezérlőegység, amely modulált radiofrekvencia alkalmazásával sejt-tömegvesztést idéz elő. Ennek következtében a bőrfelszínen mikrocsatornák nyílnak, lehetővé téve olyan anyagok transzderm bevitelét, amelyeket a jelenlegi technológiákkal nem lehet átjuttatni a bőrön.

A vizsgálat a gyártó szerint megmutatta, hogy a hPTH (1-34) napi egyszeri transzderm adagolása hasonló biztonsági profillal rendelkezik, mint az eddig használt injekció.

"A különböző transzderm adagok valamennyi biztonsági paramétere - köztük a kalciummal és a foszforral kapcsolatosak is - a normál értéken belül volt, ráadásul a résztvevők mindegyike igen jól tolerálta az összes ViaDerm-hPTH (1-34) dózist... A bőrön át bevitt hPTH (1-34) minden dózisa kedvező csúcsprofilt eredményezett, körülbelül 40 százalékos biológiai hozzáférhetőséggel [diszponibilitással]. "A szubkután beviteli formák alternatívái közül ez a hozzáférhetőségi érték az egyik legmagasabb" - hangsúlyozta a gyártó.

A Transpharma jelenleg a II. fázisú vizsgálatokat tervezi, azután partnert keres majd a forgalmazáshoz.

2007-09-02 16:45

Forrás: Scrip

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!