Új petefészek, egészséges újszülött

Egy német nő lett az első a világon a teljes petefészek-átültetésen átesettek közül, aki életet adhatott gyermekének. Az asszony egy brit újságnak azt nyilatkozta: "teljességet érzek".

CsászármetszésA 39 éves Susanne Butscher a Daily Telegraph-nak elmondta, hogy a termékenység római istennőjéről Majának elnevezett lánya reményt adhat a terméketlen nők millióinak szerte a világon. Kedden, a londoni Portland Kórházban lezajlott szülése után a következőket osztotta meg: "Leírhatatlan érzés végre anyának lenni. Nem tudom levenni a lányomról a szemem, amióta megszületett. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ekkora esélyt kaptam és egy olyan teljességet érezhetek, amelyet azelőtt sohasem éreztem. Boldogan megosztom a történetemet a világgal, hogy reményt adjak azoknak a nőknek, akik talán ugyanettől a problémától szenvednek."

A szakértők szerint az úttörő szervátültetés, amelyet Butscheren tavaly az Egyesült Államokban végeztek, a hasonlóan a korai menopauzában szenvedő nőkön segíthet majd. Úgy vélik, hogy azoknak is reményt ad, akik daganat miatt kemoterápiában vagy sugárkezelésben részesülnek, továbbá akik lefagyasztatták egyik petefészküket a kezelések előtt.

Az eredetileg hamburgi származású német Butscher hat éve él Nagy-Britanniában német férjével, Stephannal. Az asszonyon azért hajtottak végre petefészek-átültetést, hogy megállítsák nála a korai menopauza miatti csontritkulás súlyosbodását. Testvére, Dorothee volt a petefészek-donor és Susanne-nak ezután életében először volt természetes peteérése. Maja tervezett császármetszéssel született, 3200 grammal.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!