A McGill és a Harvard Egyetem égisze alatt, neves tudósok részvételével megtartott rendezvényen a tejfogyasztás és a rákbetegség összefüggéseit taglalták a legkülönfélébb tudományágak - a sejtbiológia, a biokémia, a járványtan, az élelmiszer- és táplálkozástudomány, az állattenyésztés - képviselői.
Nem mindennapi tudományos konferenciáról közölt terjedelmes beszámolót a The Scientist című tudományos magazin. A McGill és a Harvard Egyetem égisze alatt, neves tudósok részvételével megtartott rendezvényen a tejfogyasztás és a rákbetegség összefüggéseit taglalták a legkülönfélébb tudományágak - a sejtbiológia, a biokémia, a járványtan, az élelmiszer- és táplálkozástudomány, az állattenyésztés - képviselői.
A konferenciát egy banki alapítvány szponzorálta, melyet egy olyan hölgy hozott létre, akinek az a meggyőződése, hogy fiatalkori (a történet szerint 11 éve sikeresen meggyógyított) mellrákjáért az általa "tej-koholizmusnak" nevezett egykori szenvedélye, a gyermek- és kamaszkorában elfogyasztott irdatlan mennyiségű tej és tejtermék a felelős.
Egyetértés született abban - ami persze nem jelent újdonságot -, hogy a tehéntej biológiailag aktív hatóanyagokat tartalmaz, amelyek közül különösen a női nemi hormonokat, egy IGF1-nek nevezett növekedésserkentő szabályozó fehérjét és a kalciumot emelték ki mint rosszindulatú daganatok keletkezésében, fejlődésében is szerepet játszó tényezőket. Vita alakult ki azonban arról, hogy bár jelen vannak a tejben, másfelől laboratórium kísérletekben elősegítették daganatok keletkezését és növekedését, a két dolog között érdemes-e összefüggést keresni. Már csak azért is, mert nincsenek adatok arról, hogy a tej gyanúba vett alkotórészei milyen mértében őrzik meg a hatékonyságukat a pasztörizálás és egyéb tartósító kezelések után; mi történik velük az emésztés, a szervezeten belüli méregtelenítés során, illetve a tejtermékek készítésekor az erjesztési, érlelési folyamatokban. A vizsgálatok kimutatták, hogy a tejfogyasztás nyomán megemelkedik ugyan a vérben az IGF1 szintje, de nem tudni, hogy ilyenkor a bevitt hatóanyag közvetlen megjelenéséről, netán a szervezetnek a saját, serkentő hatásra termelt IGF1-éről, esetleg pusztán a fehérje- és aminosavbevitel nyomán megélénkült fehérje-anyagcsere, fehérjetermelés következményéről van-e szó. Ráadásul, ha mindezt figyelmen kívül hagynánk is, az átlagos napi fogyasztás szerinti 3-6 deciliternyi tejben lévő hatóanyagok mennyisége elhanyagolható - mintegy négy nagyságrenddel elmarad - a szervezet által termelt hormonokhoz, növekedési faktorokhoz képest. Mindez nem áll a szervetlen kalciumra, amelyről feltételezik, hogy elősegítheti bizonyos prosztatarákok keletkezését. Az viszont egészen bizonyos, hogy a csontok felépítéséhez nélkülözhetetlen, így a csontritkulás megelőzésében fontos szerepe van, s hogy a legfőbb forrása a tej és a belőle készült termékek. Ahogyan a többi serkentőanyag is számos, a növekedésben, a fejlődésben, a sejtérésben, regenerációban nélkülözhetetlen feladatot lát el.
A daganatok gyakoriságát és a tejfogyasztási szokásokat összevető járványtani vizsgálatok eredményei tehát nem meggyőzőek és enyhén szólva sem tűnnek megbízhatónak. Mindössze annyi derült ki, hogy a tejre is igaz a mondás: jóból is megárt a sok.
(2007.06.06. 10:20)
Dr. Gábor Zsuzsa - Népszabadság
