Itt a megoldás a csontritkulásra?

A szteroidos kezelés megakadályozhatja a csontállomány elvesztését, akár daganatos csontáttétekben szenvedő betegek esetén is - állítják amerikai kutatók.

A februári számában megjelent vizsgálat szerint a szteroidos kezelés képes volt gátolni egy olyan molekulát, mely a csontfelszívódásban érdekelt. A csontritkulás a nyugati civilizációban igen súlyos népegészségügyi problémát jelent, mely csípő és gerinctöréshez is vezethet. Azonban a bordatörés inkább a rosszindulatú betegségekhez, például emlőrákhoz, melanómához, vérképzőrendszeri daganatokhoz köthető, melyeknél számolni kell a csontáttétekkel, és a bordákra való terjedéssel. Mindazonáltal idáig keveset tudtunk a bordatörések biológiai hátteréről.

Dr. Arjun Deb és munkacsoportja egerek kötőszöveti sejtjeiből törölte a béta-katenin gént, ami három héten belül az állatok pusztulását vonta maga után. Tanulmányozták, hogy az elváltozás mely szerveket érinthet (a szívet, a vesét, a tüdőt, és a lépet) és megállapították, hogy a tüdőt kivéve mindegyik normálisnak imponált. Ugyan a tüdő sejtjei mikroszkópos elváltozást nem mutattak, azonban az állatok oxigenizáltsági állapota nagymértékben csökkent.

Képalkotók segítségével sikerült megállapítani, hogy a tüdők állománya mindkét oldalon összeesett, és mivel nem magában a tüdőben volt a hiba, a mellkasfal jött szóba. A CT kimutatta, hogy a bordák többszörös törést szenvedtek, és az érintett bordák sűrűsége a normálhoz képest 60-70 százalékkal csökkent volt, vagyis a mellkas a továbbiakban képtelen volt támogatni a légzéshez szükséges mozgásokat.

A csonttömeget alapvetően meghatározza az építő osteoblast, és a bontó osteoclast sejtek aránya. A törött bordákban igen sok osteoclast fordult elő, ami a csontfelszívódás irányába hatott. Felmerült a szteroidok alkalmazása, mely gyógyszereket ízületi gyulladásos betegségekben sikeresen használnak, ugyanis a gyulladás csökkentésén keresztül gátolják a csontfelszívódást. Meglepő módon az így kezelt állatok csontállománya 30-40 százalékban meghaladta a kezeletlenekét, és a bordák 70 százalékban megtartottak maradtak. A kezelt állatok 75 százaléka 80 napnál tovább is túlélt. A szakértők elemzései kimutatták, hogy a hatásért a RANKL nevű molekula gátlása áll, mely alapvetően felel az osteoclastok aktivációjáért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A felhőzet dél felé levonul, illetve a szétterülő gomolyok is egyre többfelé feloszlanak. Hajnalban, reggel már sokfelé derült lesz az ég. Csapadék már nem valószínű. Az éjszaka első felében még olykor erős, néhol viharos lökések kísérhetik az északkeleti szelet, majd hajnalra veszít erejéből a légmozgás, inkább csak élénk lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de a szélcsendes északi, északnyugati részeken hidegebb is lehet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.