Idősebb hölgyek: igyanak egy pohárral!

Heti egy-két ital kifejezetten jót tehet az idősebb hölgyeknek, segít ugyanis megvédeni a csontjaik egészségét - állítják amerikai kutatók.

Az Oregoni Állami Egyetem speciális laborjában dolgozó kutatók szerint a naponta egy-két italt elfogyasztó idősebb hölgyeknél nagyobb a csontsűrűség, mint absztinens társaiknál. A szakemberek szerint ennek hátterében az lehet, hogy az alkohol az ösztrogénhez hasonló hatású, csökkenti a csont leépülését.

A kutatásba 40, a korai posztmenopauza időszakában lévő nőt vontak be, akik rendszeresen fogyasztottak alkoholt, nem szedtek hormonpótló gyógyszereket és korábban nem volt oszteoporózissal összefüggő csonttörésük. A nők mindegyike rendszeresen fogyasztott alkoholt. Csontsűrűségüket rendszeresen mérve kiderült, hogy ha huzamosabb ideig (több napig) nem ittak, a szervezetükben olyan markerek lettek mérhetőek, melyek a csontok leépülésével hozhatóak összefüggésbe.

"Kutatásaink eredményeiből kiderült, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás, ha kiegyensúlyozott étrend és megfelelő mozgás mellé társul, segíthet megelőzni a csontritkulást" - mondta Urszula Iwaniec, a kutatás vezetője. "Ráadásul az előnyös hatások már az ital elfogyasztása utáni 24 órában érzékelhetőek voltak."

A Menopause című szaklapban megjelent tanulmány szerzői szerint ez a kutatás segíthet megérteni a csontritkulás során végbemenő molekuláris történéseket, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a túlzott alkoholfogyasztásnak nagyon súlyos következményei lehetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra