A házasság előnye: védettebbek a férjek a csontritkulással szemben

A törvényesített vagy hosszú távú párkapcsolatban élő férfiak csontjai erősebbek, mint azoké, akik sosem kötöttek házasságot, de csak akkor, ha 25 éves koruk után álltak oltár elé - derül ki egy kutatásból.

A házasságot eddig összefüggésbe hozták olyan egészségügyi előnyökkel, mint a szívbetegségek kockázatának csökkenése, illetve a kedvezőbb ráktúlélési ráta, most azonban világossá vált, hogy a csontoknak is jót tesz.

Önt mennyire fenyegeti az erőteljesebb csontvesztés, a csontritkulás? elváltak . A kor azonban fontos tényezőnek számít az összefüggésben, mivel akik 25 éves koruk előtt "keltek el", azoknál gyengébb csontozatot lehetett mérni. Az Osteoporosis International című szakfolyóiratban megjelent eredmények szerint ugyanezt nőknél nem lehetett megfigyelni. Véletlenszerű összehasonlítás alapján viszont a támogató beállítottságú partnerrel rendelkező nők csontsűrűsége magasabb, mint azoké, akik olyan férfival élnek, akik nem becsülik meg őket, vagy nem nyújtanak kellő érzelmi támogatást. A 25 éves koruk előtt nősülő férfiaknál e küszöb előtti minden egyes esztendő lényegesen csökkentette a gerincben mért csontsűrűséget. "A nagyon korai házasság meghatározó jelentőségű a férfiaknál, feltehetően azért, mert a családfenntartás stresszel jár" - magyarázta a társszerzőként közreműködő Dr. Arun Karlamangla professzor. A hamar házasodók között több a kevésbé iskolázott és alacsony keresetű egyén, akinél nagyobb az anyagi nehézségek kockázata. Ez volt az első olyan kutatás, ami a párkapcsolati státuszt összekapcsolta a csontok egészségével - tette hozzá az ugyancsak szerzőként közreműködő Dr. Carolyn Crandall, a Kolumbia Egyetem munkatársa. Az állandóan megújuló csontszövetre gyermekkorban az építés, 25-45 éves kor között az építés és bontás egyensúlya a jellemző. Ezt követően a csontlebontási folyamat kerül túlsúlyba, és a szervezet jórészt a fiatalkorban kialakított csonttömegből gazdálkodik. A csont ásványianyag-tartalmát a csontsűrűség vizsgálatával, az ún. oszteodenzitometriás (ODM) készülékek segítségével mérik, mely kiemelkedő szerephez jut a csontritkulás diagnosztikájában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!