Hajtasz reggeltől estig, hogy ő sok időt tölthessen az új szerelmével? – hadarta a csinos, magabiztos Réka őszinte felháborodással. Közben nem vette észre, hogy Éva – a legjobb barátnője, akivel sok-sok évvel ezelőtt együtt koptatta egy belvárosi gimnázium padjait, a könnyeivel küszködik.
– Már megbántam, hogy elmeséltem neked, milyen fáradt vagyok – sóhajtotta Éva, majd odaintette a pincért, hogy fizessen. Réka megszeppent a barátnője határozott mozdulatától, érezte, hogy túl messzire ment. Előfordult ez gyerekkorukban is, hiszen tűz és víz kötött életre szóló barátságot. Ő hirtelen haragú és temperamentumos volt, Éva jóval halkabb, visszafogottabb, nehezen lehetett kihozni a sodrából. Ám ha egyszer elege lett, képes volt arra, hogy egy hónapig se szóljon hozzá.
– Nem akartalak bántani, tudom, hogy imádod a lányodat, azzal is tisztában vagyok, hogy okos-rendes kis csaj, csakhogy felháborít a módszere: "használ téged". Te négy órában még dolgozol, mégis rád bízza az ötéves fiát, amíg bezár az óvoda – mondta békítőleg.
– Kit használjon, ha nem engem? Pontosabban minket, hiszen amíg én dolgozom, a férjem van az unokánkkal. Imádják egymást. Uramisten, nem értesz te semmit! Gondolj csak bele, hogy a lányom harminchét évesen egyedül maradt két gyerekkel! A hülye ex-vejem a válás óta Németországban dolgozik, és fütyül rájuk. A kislányom be tudja íratni a nagyobbat különböző táborokba – persze ehhez jól kell keresnie –, de mit kezdjen a kicsivel egy teljes hónapon át? Ő nem négy órát dolgozik naponta, mint én, hanem tízet. Mégis összetalálkozott januárban egy komoly, rendes férfival, aki nagyon szereti. Feleségül akarja venni. Hát miért ne segítenék abban, hogy többet legyenek kettesben vagy legalább hármasban? És nyugodtan nézz bolondnak, de én azt is felajánlottam, hogy egy hétre a nagyobbat is elvállaljuk, mert akkor ők elutazhatnak valahová kettesben! Igen, most az a dolgom, hogy ebben a nehéz helyzetében amennyire csak tudom, megkönnyítsem az életét.
– És mi van a te életeddel? – kérdezte lecsöndesedve Réka, mire Éva boldogan elmosolyodott, majd hosszú előadásba kezdett arról, hogy végtelenül élvezi az unokázást. Hiszen a nagylány bűbájos kis balerina, aki állandóan tánc- és énekbemutatókat tart, az ötéves Danika pedig aprócska tudós. Örökké számol, "kilesi" a betűket a nővére füzeteiből és a saját mesekönyveiből, ráadásul már kétszer elvitték a csillagvizsgálóba, mert egy óra alatt száz kérdést tesz fel a csillagképekről, a Marsról, a Vénuszról meg a Földön kívüli életről.
– A velük való együttlét igazi szellemi kaland, érzelmi feltöltődés, bár az tény, hogy az esti fürdetés-altatás időnként fárasztó – fejezte be az előadását, majd kíváncsian, és jobb kedvvel fordult Rékához. – De az nem igazság, hogy örökké csak rólam beszélünk, most mesélj te! A te unokád is "öregszik már", hét vagy nyolc hónapos. Ugye? Élvezed? Sokat vagy vele? Beálltál a nagyi-rabszolgák csapatába?
– Éva, ne feledd, hogy én új szerelemben élek! Robi nagyon megbántódna, ha az életem úgy forogna az unokám körül, mint a tiéd. Nekem még ma is nehéz feldolgoznom, hogy nagymama vagyok...
– Pedig a világ legkellemesebb státusza – nevetett Éva.
– Igen, de öregasszony státusz. Erre nem gondolsz?
– Ugyan már! A múlt héten felszedtünk a kicsi Danival egy potrohos nagypapát a játszótéren, mert amikor "leanyukázott", rögtön felvilágosítottam, hogy nagyi vagyok. Mire ő azt hitte, barátkozni akarok...
– Nekem nincsenek ilyen kalandjaim az unokámmal – mondta Réka csöndesen.
– Miért? Te szebb vagy, és fiatalabbnak látszol, mint én.
– Mert a menyem csak havi négy látogatást engedélyez.
– Ne törődj bele! Beszéld meg a fiaddal, hogy a gyerekének árt, ha akadályozza a veled való találkozást! Nagyon sokat adhat egy nagyszülő...
– Nem beszélem meg. Ha tetszik, vigyázok a szabadságomra. Hogy utaznék most Bulgáriába a párommal, ha a nyakamba sóznák az unokámat?
