Meglátod, hogy a hasznunkra fog válni, ha fejlődik az angolunk, ha jól keresünk, és belekóstolunk egy másik kultúrába – hadarta Szandra jókedvűen, mire Ági nagyot sóhajtott.
– Rendben van, kislányom, drukkolok nektek, de azt is szeretném tudni, hogy mikor akartok belekóstolni a családi életbe. Ezt még nem mertem szóba hozni, de most, hogy néhány éves külföldi tartózkodást terveztek, meg kell kérdeznem. 1985-ben születtél, januárban huszonkilenc leszel, négy éve együtt jártok, két éve együtt laktok. Mondd, kicsikém, mikor házasodtok össze, és mikor lesz unokám?
Szandra dühösen nézett az anyjára, látszott rajta, hogy felháborítja a kérdés, majd hosszú előadásba kezdett arról, hogy manapság másképp élnek a fiatalok, mint régen.
– Lehet, hogy majd összeházasodunk, mondjuk, akkor, ha terhes leszek. De abban ne reménykedj, hogy ez rövid időn belül megtörténik! Most vagyok huszonnyolc, talán hét-nyolc év múlva... Igen, az teljesen normális, ha valaki harmincöt évesen szül. Eszem ágában sincs korábban! Petivel mi még élni szeretnénk, utazni, világot látni, és egy kicsit gyarapodni! Mert bizony sem tőled, sem Peti szüleitől nem kaptunk lakást, magunknak kell megteremtenünk az egzisztenciális biztonságunkat.
– Kislányom, egyedül neveltelek, azt meg tudtam oldani, hogy nappali tagozaton végezd el az egyetemet, de lakást...! Hát igen, azt nem tudtam venni neked – felelte Ágnes, és már nagyon bánta, hogy belevágott e témába.
– Anycika, ne keseregj! Ez nem szemrehányás, de tény. Tehát hagyj békén ezzel az unokadologgal! Egyáltalán, hogy jutott eszedbe most, amikor rövidesen elutazom?
Ágnes hallgatásba burkolózott néhány percre. Eszébe jutott, hogy a születésnapján számolgatni kezdett. Amikor ő született, 1960-ban, az édesanyja húszéves volt. Amikor Szandra világra jött 1985-ben, az édesanyja negyvenöt. Tehát az ő imádott anyukája, aki ma, hetvenhárom esztendősen is jó fizikai állapotban van, negyvenöt éves korában nagymama lett. És milyen sokat adott Szandrának! Együtt jártak úszni és kirándulni, rengeteget mesélt neki, és olyan összhang alakult ki közöttük, hogy ő néha féltékeny volt. Aztán később rájött, ez butaság. Hiszen a gyerek a fontos, aki annyi élményt kap a nagymamájától, hogy az egész életében elkíséri… Így is lett. Szandra, aki öntudatos, csinos, diplomás nőként áll most előtte, imádja a nagyiját, és azért (is) lett kiegyensúlyozott, művelt felnőtt, mert amíg ő éjt nappallá téve dolgozott, a nagymama tanult vele, és rengeteget beszélgettek.
– Kislányom, azért jutott eszembe az "unokadolog", mert szeretnék olyan jó nagymamája lenni a leendő gyerekednek, amilyen neked volt az én anyukám. Csakhogy én hatvanéves leszek, ha te harmincöt körül szülsz. Lesz elegendő erőm és energiám? Fogok az unokámmal úszni és kirándulni?
– Édes anyucikám, ne drámázz! Te még hetvenévesen is klassz nő leszel. Nézd meg a nagyit! Ő hetvenhárom, mégis jól érzi magát a bőrében – nevetett Szandra, majd megölelte az édesanyját, és megnyugtatásul hozzátette: – Egy kolléganőm negyvenegy évesen szült. Nekem akkorra nagy gyerekem lesz. Csakhogy addig meghódítjuk Petivel Írországot...!
Amikor a lánya elviharzott, Ágnes azonnal felhívta az édesanyját. – Anya, képzeld, Szandra csak harmincöt éves kora körül akar szülni! Mit szólsz? – mondta rosszkedvűen.
– Édesem, ne aggódj! – hangzott a válasz.
– De te is tudod, hogy minden orvos azt tanácsolja, a nők harminc alatt szüljék meg az első gyereküket. Ráadásul én már nagyon vágynék arra, hogy egy kisbabát dajkáljak...
– Lárifári, ne drámázz! Még csak ötvenhárom éves vagy, törődj magaddal! Például hívd vissza azt a jogászt, aki már négyszer keresett. Ő is elvált, tetszel neki, nosza...!
– De anya, mi lesz Szandrával?
– Kislányom, én már öreg vagyok és talán bölcsebb. Szerintem Szandra remekül érzi magát a bőrében, és éli az életét. Lehet, hogy nem is fog férjhez menni… De elválni sem, mint te!
