Kontrasztanyagos röntgenvizsgálatok

Vesefestés

Célja

Az urográfiás vizsgálatot leggyakrabban azért végzik, hogy láthatóvá tegyék a vesék üregrendszerét, a húgyvezetéket és a húgyhólyagot. Pontosan meg lehet határozni a gyanított vesekő helyét. Következtetni lehet a vesék működésére és arra, hogy a jelzett kő milyen mértékben akadályozza a vizelet elfolyását. Egyéb betegségekre, például a húgyutak daganatos betegségeire vagy a környező szervek betegségeire is lehet következtetni.

Leírás

Azok a szervek, melyeken a röntgensugár akadálytalanul halad át, nem adnak röntgenárnyékot. Ha ezeket a szerveket röntgennel akarjuk vizsgálni, akkor valamilyen módon meg kell tölteni őket röntgenárnyékot adó, sugárfogó anyaggal. Ezek az anyagok a kontrasztanyagok. Az urográfia során a jódtartalmú kontrasztanyagot a vénán (gyűjtőéren) keresztül a véráramba juttatják, majd a vese innen választja ki a húgyutakba. A röntgenképen ábrázolódik a kontrasztanyag kiválasztása következtében kirajzolódó üregrendszer és húgyvezeték. Egy-egy adott időpillanatban hagyományos röntgenfelvétel készül. Több felvételsorozatból álló, időigényes vizsgálat, miközben testhelyzet-változtatásra kérhetik a vizsgált személyt, a felvételek elkészítésekor olykor szükség van a lélegzet visszatartására.

Előkészítés

A kontrasztanyag hányingert, émelygést okozhat, ezért célszerű a vizsgálatra éhgyomorral menni.

Figyelem!

A fejlődő magzat különösen érzékeny a röntgensugár okozta károsodásokra, ezért a nők terhességüket vagy annak lehetőségét feltétlenül jelezzék a vizsgálat előtt. A cukorbeteg páciens számoljon be betegségéről a vizsgálatot végzőnek, mert bizonyos gyógyszerek szedése mellett a kontrasztanyag nem adható be. Az alkalmazott kontrasztanyag allergiás reakciót okozhat! A tudott jódérzékenységet szintén jelezni kell a vizsgáló orvosnak.

Jó, ha tudja

Időigényes vizsgálat, előfordulhat, hogy a pácienst többször visszahívják a vizsgálóhelyiségbe, hogy megnézzék, mennyi kontrasztanyag választódott ki 1-2 óra alatt az üregrendszer felé.

Veszélye

A méhen belüli magzat fokozottan érzékeny a röntgensugárra. Az allergiás reakció rendszerint ritka és enyhe, pl. bőrpír, csalánkiütés, bőrviszketés jelentkezik, de a kontrasztanyag-allergia egyéb gyógyszer- és vegyszerallergiákhoz hasonlóan súlyos, akár életveszélyes szövődmények, ún. anafilaxiás sokk kialakulásához is vezethet. Bár a vizsgálattal járó sugárterhelés alacsony és az allergiás reakció is viszonylag ritka, mégis csak akkor végzik el, ha az általa nyelt információ feltétlenül szükséges a kezeléshez, esetleg megváltoztatja az alkalmazott terápiát. A tűszúrás helyén vérzés, bőrbevérzés, gyulladás keletkezhet.

Fájdalom

A vizsgálat fájdalmatlan, a tűszúrás kellemetlenségével jár.

Lelet

Rendszerint könnyen és jól értelmezhető. Megadják benne a vesék kontrasztanyagÓkiválasztásának ütemét, az üregrendszer és a húgyhólyag alakját, a húgyvezetékek lefutását. A leletben az orvos beszámol az esetleges elfolyási akadályok (leggyakrabban kövek, ritkábban daganatok) helyzetéről, nagyságáról. Egyéb vizsgálatot, pl. kompútertomográfiás (CT-) vizsgálatot is javasolhathak.
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -2 °C

Erősen felhős vagy borult, párás idő várható, délutántól a nyugati részeken szakadozgathat a felhőzet. A csapadékzóna fokozatosan kelet felé helyeződik, estére a keleti határszélről is levonul. Az Északi-középhegység térségében végig, de a főváros, illetve az Észak-Alföld környezetében is tartós havazás lesz a jellemző, másutt már inkább havas esőre, esőre számíthatunk. Kora délelőttig ónos eső is előfordulhat, főként a délnyugati tájakon. A szél elsősorban az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg helyenként, amely a magasabban fekvő helyeken hordhatja a friss havat. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -1 és +3 fok között várható, de a Nyugat-Dunántúlon enyhébb lehet az idő, Sopronban akár +7 fokig is felmelegedhet a levegő. Késő este -5, +2 fok valószínű. A következő front vasárnap érkezik, így addig nem kell fronthatástól tartani.