Szemészeti Problémák
Meglehet a gyógymód a száraz szem betegségre
A világon elsőként dolgozott ki a könnymirigy-vezetékrendszer működésének tanulmányozására alkalmas, így a száraz szem betegség sikeres kezeléséhez hozzájáruló módszereket a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szemészeti klinikájának igazgatója, Tóth-Molnár Edit - ismertette a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.
Tíz hiba, amelyet a leggyakrabban követünk el szemünk egészsége ellen
Valljuk be: amíg rendelkezünk ezzel a fantasztikus értékkel, a legtöbben természetesnek vesszük, hogy ép látású embernek születtünk. Ez azonban nem tart örökké, főleg, ha óvatlanul naponta súlyos hibákat követünk el szemünk egészsége ellen.
Digitális szembetegségek: már járványról beszélnek
A monitorok, az okostelefonok és a tabletek órákon át való bámulásának sajnos megvan a következménye. Egy tanulmány szerint az "Y-generáció", vagyis az új technológiák között felnövekvő nemzedék tagjainak 68 százaléka szenved valamilyen "digitális szembetegségben".
High-tech kontaktlencsék: ezeket tudják
A legkorszerűbb technológiával készülő új kontaktlencséket állítólag éjjel-nappal lehet hordani. Elméletileg ez ugyan lehetséges, mert az oxigén-utánpótlást megoldották a gyártók, de azért érdemes odafigyelni, mert a fertőzésveszély továbbra is fennáll.
Gyógyszerkereső
Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.