Koronavírus Terjedése
Koronavírus: egyelőre kontroll nélkül terjed az új vírustörzs
Még nem sikerült ellenőrzés alá vonni az eddigieknél sokkal fertőzőképesebb, nemrégiben azonosított új koronavírus-törzset, ezért vasárnap jelentős szigorítások léptek életbe Londonban és a környező angliai országrészekben - ismertette Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.
Koronavírus és karácsony: így ünnepeljünk idén
Karácsony közeledtével nagy dilemma, hogyan ünnepelhetünk úgy, hogy közben a biztonsági szempontok is maradéktalanul érvényesüljenek a koronavírus-pandémia által előidézett különleges helyzetben. Távolságtartásra kellene törekednünk a szeretet ünnepén, az általunk megkérdezett szakértő szerint ugyanakkor megtalálhatjuk az arany középutat a szükséges óvintézkedések és érzelmi igényeink között.
Kapcsolódó videók
Koronavírus-fertőzés tünetei és kezelése
A koronavírus régóta ismert, cseppfertőzéssel terjedő kórokozó, denevérekben kifejezetten gyakori. Számos variánsa ismert, több típusa okoz emberi betegségeket is. Közülük a legismertebb a 2002 novembere és 2003 júliusa között komoly SARS-járványt kiváltó vírus volt, amely világszerte több mint 8 ezer megbetegedést okozott, aztán eltűnt. Az új koronavírus (SARS-CoV-2) 2019 decemberében jelent meg Kína egyik nagyvárosában, felső légúti betegségeket, tüdőgyulladást okozva. A megbetegedés neve COVID-19. Halálozási rátája 3,4 százalék körüli, bár ez a ráta nagyban függ a betegek életkorától, egészségi állapotától.

Így terjed a koronavírus
Megfelelő óvintézkedések nélkül az új koronavírus okozta megbetegedések száma rövid idő alatt ugrászerűen megugorhat. Mindez pedig komoly terhet róna az egészségügyi ellátórendszerre.

Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Vesebetegség első jelei: ez a típusú vizelet fontos jel lehet
A vesebetegség eleinte nem feltétlenül okoz egyértelmű tüneteket, lehetnek azonban árulkodó, furcsa jelei. A korai felismerés a vese károsodásának lelassítása érdekében nagyon fontos, így jó, ha tudjuk, mire kell odafigyelnünk.
Ilyen panaszok jelentkezhetnek az A-vitamin túladagolása esetén – A hasfájástól a szájfekélyekig
Az A-vitamin az egyike az egészséghez elengedhetetlen mikrotápanyagoknak. Rendszeres bevitele fontos, túlzásba vitele azonban komoly veszélyekkel járhat. Mutatjuk az A-vitamin-túladagolás 25 tünetét.
Nyugat felől vastagodó frontális felhőzet érkezik, és halad kelet felé, a Dunántúlon gyenge eső is előfordulhat belőle. A keleti, északkeleti harmadban viszont sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Az északkeleti, keleti szél csak helyenként élénkül meg a Tiszántúlon.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű, Sopronnál lesz a leghűvösebb.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. Pénteken újabb hidegfront vonul át az országon, amely tovább fokozhatja a tavasz eleji, amúgy is szeszélyes időjárás hatásait.