Koronavírus Magyarország
Koronavírus: ennyire súlyos a helyzet itthon és Európában
A koronavírus-járvány egész Európában felszálló ágban van, ennek következtében pedig folyamatosan nő a fertőzöttek, a kórházi betegek és az elhunytak száma is. Az Európai Unió (EU) nagy részén azonban súlyosabb a helyzet, mint Magyarországon.
Koronavírus: a hazai települések 88 százalékán jelen van
A koronavírus-járvány második hullámában már a hazai települések 88 százaléka érintett - ismertette Müller Cecília országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Hozzátette, az új kórokozó továbbra is rendkívül dinamikusan terjed Európában.
A látogatási tilalom sérti a gondozottak jogait
Még a koronavírus-járvány miatt sem zárhatják el teljesen szeretteikről a szociális intézetek lakóit - véli a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet, amely idén nyáron kétszer is ombudsmanhoz fordult, mert sérült a bentlakásos szociális intézményekben élő fogyatékos és idős emberek kapcsolattartáshoz való joga.
Koronavírus: mutatjuk, hol jelez bajt a szennyvíz
Ismét megosztotta a szennyvízvizsgálatok eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Az új adatokból az látszik, hogy az elmúlt héten több településen is emelkedett a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben kimutatható koncentrációja.
Kapcsolódó videók
Koronavírus-fertőzés tünetei és kezelése
A koronavírus régóta ismert, cseppfertőzéssel terjedő kórokozó, denevérekben kifejezetten gyakori. Számos variánsa ismert, több típusa okoz emberi betegségeket is. Közülük a legismertebb a 2002 novembere és 2003 júliusa között komoly SARS-járványt kiváltó vírus volt, amely világszerte több mint 8 ezer megbetegedést okozott, aztán eltűnt. Az új koronavírus (SARS-CoV-2) 2019 decemberében jelent meg Kína egyik nagyvárosában, felső légúti betegségeket, tüdőgyulladást okozva. A megbetegedés neve COVID-19. Halálozási rátája 3,4 százalék körüli, bár ez a ráta nagyban függ a betegek életkorától, egészségi állapotától.

Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Súlyos belső sérülést és elzáródást okozhatnak ezek a gyöngyök – Ne add oda a gyereknek!
Súlyos egészségi kockázat miatt visszahívnak egy Magyarországon is elérhető vízgyöngykészletet. Az apró gyöngyöket a gyermekek könnyen lenyelhetik, a szervezetben pedig többszörösükre duzzadhatnak, ami akár életveszélyes bélelzáródáshoz is vezethet.
Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.