Koronavírus Hírek
Koronavírus: ígéretes az oroszok 2. vakcinája
Százszázalékos a második orosz vakcina, a novoszibirszki Vektor virológiai és biotechnológiai kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona immunológiai hatékonysága az új koronavírusos fertőzéssel szemben a klinikai tesztek alapján - közölte az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet, a Roszpotrebnadzor.
Koronavírus: szigorítás és vakcinahiány Európában
A brit koronavírus-mutáció terjedésének megakadályozása érdekében február közepéig meghosszabbítják és megszigorítják a korlátozásokat Németországban. Közben Olaszországban ismét hiánycikké vált a vakcina. A brit statisztikai hivatal pedig közölte, hogy becslésük szerint már a brit lakosság tíz százalékának szervezetében lehet jelen koronavírus-antitest.
Gyógyszerkereső
A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.