Gyilkosság
„Én tettem, gonosz vagyok” – hét babával végzett a brit nővér
Bűnösnek találtak egy angliai kórház újszülöttosztályán dolgozó nővért, aki ellen hét csecsemő meggyilkolása és több további gyilkossági kísérlet miatt indult eljárás. Tettét következetesen tagadta, azonban a lakásán találtak egy cetlit, amelyen mindent bevall.
Gyógyszerkereső
A felhőátvonulások mellett az ország nagyobb részén alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű kisebb eső, zápor, főképp az ország északkeleti, keleti felén zivatar is. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben ismét nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.