Evolúció
Furcsa dolog derült ki a császármetszésről
A Bécsi Egyetem kutatóinak becslései szerint emelkedett azoknak a kismamáknak az aránya, akik szűk medencecsontozatuk miatt nem tudnák megszülni a babájukat. Az 1960-as években ezer szülésre 30, ma 36 ilyen eset jut - idézte a BBC.com az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányt.
A tájékozódásban is a csajozás miatt jobbak a férfiak?
Az egyik leggyakrabban hangsúlyozott (vélt vagy valós) különbség a férfiak és a nők között, hogy az előbbiek jobban tájékozódnak, míg az utóbbiak bárhol képesek eltévedni - talán nincs is olyan pár, akik között ez ne okozott volna egy-két feszült percet.
Semmit nem változott az emberi gerinc
Az emberi gerinc szinte semmit nem változott az elmúlt másfél millió év során, de a még korábbi, tengerben élő elődeinknek rengeteget kellett fejlődnie a túlélés érdekében. Cikksorozatunk első részében a legkorábbi, még vízben élő őseinkig megyünk vissza.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Napos, száraz idő várható helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északkeleti szelet főként hazánk keleti felén élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 18 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.