Egészségügyi Ellátás
Így szűrnék ki az egészségügy potyautasait
Az új társadalombiztosítási törvény elfogadása esetén jövőre már jelentősen csökkennének az adminisztrációs terhek. Emellett azonban az egészségügy potyautasait is automatikusan kiszűrné az új rendszer - állítja a Pénzügyminisztérium (PM).
Újabb riasztó adatok a magyarokról
Az itthoni halálozások fele az egészségtelen életmódra vezethető vissza - állapította meg az Európai Bizottság jelentése Magyarország egészségügyi helyzetéről. Az összegzésből az is kiderült, hogy az egészségügyi rendszer krónikusan alulfinanszírozott, kevés az orvos, ellenben rengeteg a túlsúlyos magyar.
Az egészségügyre ennyit kellene költeni
A világ országainak a bruttó hazai termék (GDP) legalább 1 százalékát kellene költeniük az alapvető egészségügyi ellátásra. Csak így közelíthetnek azokhoz a kitűzött célokhoz, amelyekről a tagországok 2015-ben állapodtak meg - írta közleményében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Ennyi szakember hiányzik az egészségügyből
Meghaladja az öt százalékot a szakemberhiány az egészségügyben - írta a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felmérése viszont 10-15 százalékos hiányról tanúskodik.
Gyógyszerkereső
A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. A délnyugati határ mentén növekszik a kisebb csapadék előfordulási esélye. Az északi, északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk lökések.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.