Így szűrnék ki az egészségügy potyautasait

Az új társadalombiztosítási törvény elfogadása esetén jövőre már jelentősen csökkennének az adminisztrációs terhek. Emellett azonban az egészségügy potyautasait is automatikusan kiszűrné az új rendszer - állítja a Pénzügyminisztérium (PM).

Az idei év első kilenc hónapjában mintegy 75 ezer úgynevezett "piros lámpás" adózót szűrt ki az adóhivatal, vagyis 75 ezren próbáltak meg jogosulatlanul igénybe venni valamilyen társadalombiztosítási szolgáltatást. Az adóhivatali vizsgálat során kiderült, hogy az érintettek összességében 6,6 milliárd forint egészségügyi szolgáltatási járulékot nem fizettek meg.

ellátás, egészségügyi ellátás, társadalombiztosítás, TB-járulék, tartozás,
A nyugdíjasok a változás után is jogosultak lesznek az ellátásra. Fotó: iStock

Komoly változás jöhet

A társadalombiztosításitörvény-tervezet egyik célja éppen az, hogy az ilyen potyautasokat - akik jogosulatlanul veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, és ezzel a költségvetés mellett a tisztességes adófizetőket is megkárosítják - automatikusan kiszűrje a rendszer. Fontos megjegyezni, hogy aki eddig jogosult volt egészségügyi ellátásra, az ezután is jogosult marad, így senki nem szorul ki az ellátásból.

Az egészségügyre ennyit kellene költeni - részletek!

A biztosítottakat - tehát a munkaviszonyban állókat, az egyéni és társas vállalkozókat, valamint a közszolgálatban dolgozókat - ez a változás egyáltalán nem érinti: ők a biztosítási jogviszonyuk fennállása miatt jogosultak az egészségügyi ellátásra. Azokat sem érinti, akik után a központi költségvetés fizeti az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Tehát a gyed-en vagy gyes-en lévő szülők, a diákok és a nyugdíjasok is jogosultak lesznek az ellátásra a változás után is.

A sürgősségi ellátás marad

A változások a sürgősségi ellátást sem érintik. Az egészségügyről szóló törvény szerint minden betegnek joga van az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátáshoz, valamint fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez. A mentés igénybevételéhez való jog Magyarország területén mindenkit megillet, állampolgárságától és egészségbiztosítási jogviszonyától függetlenül. A változás lényege mindössze annyi, hogy aki jelenleg is csak az egészségügyi szolgáltatási járulék ellenében lenne jogosult az egészségügyi ellátásra, az ne kerülhesse ki a fizetési kötelezettségét.

A társadalombiztosítási törvényjavaslatot jövő héten fogadhatja el az Országgyűlés. A tervezet 2020. július 1-én léphet hatályba. Ez egyrészt kellő időt hagy a felkészülésre, másrészt könnyebbséget is jelent, hiszen a TAJ-szám csak abban az esetben válik automatikusan érvénytelenné a módosítás alapján, ha valaki július 1-jétől számítottan halmoz fel három havi egészségügyi szolgáltatási járuléktartozást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.