„Szívből köszönöm imáitokat” – hangüzenetet küldött a légzési nehézségekkel küzdő Ferenc pápa

Ferenc pápa hangüzenetével kezdődött a rózsafüzér-imádság a Szent Péter téren csütörtök este. Az egyházfő köszönetet mondott mindazoknak, akik érte imádkoznak. Közben újabb információkat is megosztottak a pápa állapotáról.

Szívből köszönöm imáitokat, amelyeket egészségemért a (Szent Péter) téren mondtok, innen kísérlek benneteket. Isten áldjon meg benneteket, és Szűz Mária oltalmazzon! Köszönöm”

– fogalmazott Ferenc pápa hangüzenetében, amelyet a Gemelli-klinika kórtermében rögzített. Matteo Bruni szentszéki szóvivő megjegyezte, hogy Ferenc pápa hangja erőtlennek tűnhet, mivel légzési nehézségekkel küzd.

Ferenc pápa
A pápa Belgiumban 2024. szeptember 24-én. Fotó: MTI/Purger Tamás

Régóta nem hallották a hangját

Február 14-ei kórházba kerülése óta ez volt az első alkalom, hogy a nyilvánosság hallhatta Ferenc pápa hangját. A Szent Péter téren tartózkodó hívők tapssal viszonozták az egyházfő kihangosított üzenetét.

A Szent Péter téren február 24-e óta minden este rózsafüzér-imádságot mondanak Ferenc pápa felépüléséért.

Ferenc pápa állapota továbbra is stabil

Csütörtök este azt is közölték, hogy – az utóbbi napokhoz hasonlóan – Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil. Az egyházfőnek tehát hétfő óta nem volt légzési elégtelensége.

Javulást hozott számára a légzési fizioterápia, valamint mozgásgyakorlatok végzése. A vérkép paraméterei is stabilak maradtak. A pápa továbbra is láztalan – tájékoztattak. Mindezek ellenére az orvosok még mindig nem bocsátkoznak találgatásokba a pápa egészségi állapotának alakulását illetően.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Továbbra is északkeleten várható a legkevesebb felhő, másutt változóan felhős lesz az ég. Az ország délnyugati felén kisebb eső, zápor előfordulhat, egy-egy zivatar is lehet. Az északnyugati, északi szél élénkül, néhol erős lesz, majd estefelé mérséklődik a légáramlás. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?