Dopping
Rengeteg hamis gyógyszert találtak
Rekordmennyiségű, 3,8 millió doppingszert, hamisított gyógyszert és étrend-kiegészítőket foglaltak le egy harminchárom ország bevonásával végzett rendőrségi akció keretében, amelynek során tizenhét, a tiltott szerek előállításával és kereskedelmével foglalkozó bűnözői csoportot számoltak fel - közölte az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete (Europol).
Miért sok az asztmás sportoló?
Az utóbbi évtizedekben egyre több élsportolóról derült ki, hogy asztmás. Egyes kutatások szerint a sporttal járó terhelés és irritációk hajlamosítanak a betegségre, míg mások inkább úgy vélik, hogy csupán a doppingszernek minősülő asztmagyógyszerek miatt szimulálnak a sportolók.
Patkányméreg volt az első doppingban
A dopping kifejezéssel a lóversenypályákon ismerkedhetett meg a hazai közönség, majd a teljesítményfokozó szerek gyorsan elterjedtek a sportolók körében is. Kezdetben konyakot, tojásfehérjét és egy patkányméregnek is használt anyagot használtak serkentőként.
Miért a meldoniummal bukott le sok sportoló?
A világméretű sportrendezvények színpadán a hősiességnek, a kitartásnak, a koncentrációnak lehet tanúja a közönség. De a kulisszák mögött egyre gyakrabban libben fel a fátyol a nem megengedett eszközökről, a leggyakrabban a tiltott teljesítményfokozó szerek használatáról, azaz a doppingról. Az utóbbi idők egyik legnagyobb botránya a meldonium nevű gyógyszerhez kapcsolódik.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Késik az influenza elleni oltás Horvátországban, már két halálos áldozata van a járványnak
Horvátországban már két ember meghalt az idei influenzaszezonban, miközben az influenza elleni vakcinák szállítása késik. Magyarországon ezzel szemben egyelőre nem indult el az influenzajárvány, és a legfrissebb járványügyi adatok szerint továbbra is csak elszórt eseteket azonosítottak.
Itt az injekció, amely megelőzi a HIV-fertőzés és az AIDS kialakulását
Az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) jóváhagyta a HIV-megelőzésre szolgáló lenacapavir első generikus változatát. Az évente két injekcióból álló kezelés a vizsgálatok szerint 99,9 százalékkal csökkentheti a fertőzés kockázatát, miközben a generikus verzió jelentősen olcsóbbá teheti a hozzáférést világszerte.
Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.