Miért a meldoniummal bukott le sok sportoló?

A világméretű sportrendezvények színpadán a hősiességnek, a kitartásnak, a koncentrációnak lehet tanúja a közönség. De a kulisszák mögött egyre gyakrabban libben fel a fátyol a nem megengedett eszközökről, a leggyakrabban a tiltott teljesítményfokozó szerek használatáról, azaz a doppingról. Az utóbbi idők egyik legnagyobb botránya a meldonium nevű gyógyszerhez kapcsolódik.

A Maria Sarapova orosz teniszező – 25 WTA torna és öt Grand Slam-verseny győztese, egyéni olimpiai ezüstérmes (2012, London) – kapott két éves eltiltást. A teniszcsillag állítólag 2006-óta szedte a szert magnéziumhiánya és a családjában előfordult diabéteszes megbetegedések miatt. De ezt a védekezést a Nemzetközi Antidopping Ügynökség (WADA) nem fogadta el. Nem csak Sarapova, hanem számos más versenyző esetében sem. A szer használata elsősorban Kelet-Európában és a balti államokban terjedt el a versenyzők körében, ahol eredeti funkciójának megfelelően szívgyógyszerként használják.

A szert Lettországban fejlesztették ki, s a Baltikum, illetve a szovjet utódállamok jelentik a fő piacát, mert Európa nagy részén és az USA-ban nem engedélyezték. Mivel fokozza a véráramlást, egyben növeli a sportolók teljesítőképességét is.

Sarapova Rióban biztosan nem lesz olimpiai bajnok, egy szívgyógyszerből lett teljesítményfokozó miatt

A WADA bizonyítékot talált rá, hogy a meldonium használatával a szervezet képes több oxigént juttatni az izomszövetekhez. Emiatt tavaly szeptember 16-án úgy döntött, hogy a szert tiltólistára helyezi 2016 elejétől.

Szakértők szerint 2015-ben az orosz sportolók 17 százaléka használta ezt a teljesítményfokozót, míg ugyanez a szám globális szinten 2,2 százalék volt. Talán ez is közrejátszott benne, hogy a WADA azt javasolta (persze alapvetően a doppingolásban szerintük kimutatható állami részvétel miatt), hogy az orosz sportolókat tiltsák el a riói olimpián való indulástól. Bár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem volt hajlandó kimondani a kollektív bűnösséget az orosz versenyzőkre (amit a WADA nehezményezett), de biztos, hogy sokan nem állhatnak rajthoz az idei ötkarikás versenyeken – az oroszok elleni keményebb fellépéstől függetlenül – éppen a meldonium fogyasztása miatt. Az egyikük Marija Sarapova, aki akár olimpiai bajnok is lehetett volna Rióban.

Forrás: The Guardian

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!