Bőr
Betegségleírások
Miért fontos naponta krémezni a bőrünket?
A bőrünket egy vékony zsiradékréteg, a faggyú borítja. Ez az anyag védi, óvja a bőrünket a víztől, a külső hatásoktól, a kiszáradástól, a fertőzésektől és az irritációtól. Azonban időnként a bőr nem termel eleget ebből az anyagból, vagy éppen lemossuk azt - ezért lehet fontos a bőr rendszeres krémezése.
Fogalmunk sincs arról, mi él a bőrünkön
Az elmúlt években számos kutató írta le az emberi bőrön élő baktériumokat. A University of Pennsylvania kutatói mBio szaklapban publikált tanulmányából viszont asz derül ki, hogy az egészséges emberi bőrön élő viromban, víruspopulációban található DNS-vírusok legtöbbje olyan, mint a csillagközi "sötét anyag": csak annyit tudunk róluk, hogy sok van belőlük.
Gyógyszerkereső
Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.